2013-05-09 16:08:31• hírek • Kocsis Zoltán

A képzettség a megoldás, nem a centralizáció

Michael Schwarzinger és Klaus Schausberger
Michael Schwarzinger és Klaus Schausberger

A közigazgatásban dolgozók szakképzettsége, szaktudása jelentheti a megoldást az uniós pénzek lehívási rátájának emelése terén, nem a túlzott centralizáció, mondta többek között Franz Schausberger, az Európai Régiók Intézetének elnöke május 9-én, csütörtökön Szatmárnémetiben.

A német szakember többek között Ausztria bukaresti nagykövetével, Michael Schwarzingerrel látogatott Szatmárnémetibe. A delegációban helyet kapott továbbá több, uniós pályázatok terén jártas szakember. A küldöttség csütörtök délelőtt Szatmár megyei szakemberekkel, polgármesterekkel találkozott a „Svábházban", majd délután kötetlen beszélgetésen várták az érdeklődőket.

Schausberger a sajtó képviselőinek elmondta, látogatásuk célja, hogy a helyi közintézményeket, szakembereket tájékoztassák az unió biztosította lehetőségekről és az általa fellépő kihívásokról. „Figyelemmel követem a Romániában zajló vitát a közigazgatási átalakításról és tisztában vagyok azzal is, hogy Románia lehívási aránya igen alacsony. Látnunk kell azonban, hogy az adminisztratív reform önmagában nem jelent megoldást. A legfontosabb, hogy a helyi közigazgatásban képzett, rátermett emberek dolgozzanak. Ez ugyanis a megoldás, és nem az, hogy egyetlen minisztérium vaskézzel koordináljon minden tevékenységet", fejtette ki az Európai Régiók Intézetének elnöke.

Egy másik problémaként az önrész előteremtését említette, „ám erre ott vannak a bankok. Ha komoly pályázat van, akkor azt a bankok is készek támogatni. Ehhez is szakképzett emberek szükségesek", tette hozzá.

A szakember kiemelte, hogy Szatmárnémetinek a jövőben is erősítenie kell a határon átnyúló kapcsolatait, mert az unió a következőkben is kiemelten támogatja majd az ilyen jellegű pályázatokat.

Az Európai Régió Intézetének Szatmárnémeti közel egy éve tagja. Az Intézet célja, hogy kisebb városokat, falvakat támogasson az európai integráció útvesztőjében. „Az egyre fokozódó brüsszeli centralizáció ellenpontja az erős régiók lehetnek. Célunk, hogy kapcsolatokat építsünk ki a régiók között, hisz nagyon sok hasonló probléma. És ezzel együtt sok a közös megoldás is", fogalmazott Schausberger.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: