2014-10-28 17:20:26• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmár megye a POR-pályázatok öt százalékát hívta le

Az Európai Unió Regionális Operatív Program (POR) tengelyén meghirdetett pályázatok alig több mint öt százalékát tudta lehívni Szatmár megye - derült ki az Észak-Nyugati Régió Fejlesztési Ügynökségének keddi beszámolójából.

Viorel Boca, az ügynökség monitorizálásért és ellenőrzésért felelős részlegének vezetője Szatmárnémetiben elmondta, a régió megyéi a 2007-2014-es költségvetési időszakban 611 szerződést tudtak megkötni, melyek összértéke 522,19 millió euró. Ezek közül 85 szerződés köttetett Szatmár megyében, összesen 62,52 millió euró értékben. Ez a lehívott összegek alig 5,64%-a.

A szatmári pályázatok közül eddig 47-et fejeztek be, melyek összértéke 24,47 millió euró. Folyamatban van további 38 pályázat, 37,74 millió euró értékben.

Boca szerint a sok pályázat végére későn került szerződés, ezért ilyen kicsi az arány. Jó példákkal is tudott azonban szolgálni, kiemelve a nagykárolyi és az avasfelsőfalui önkormányzatot, valamint a Károlyi-kastély, az erdődi vár, a Kálvária-templom felújítását vagy éppen az Aquastar aquapark megépítését.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: