2012-01-20 17:20:58• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmár a legbiztonságosabb megye: hat gyilkosság, 28 halott a közutakon 2011-ben

Szatmár megyében 8321 bűncselekményt követtek el a tavalyi esztendőben, ami valamennyi romániai megyét figyelembe véve a legkevesebb. Az országos átlagnál magasabb viszont a lakásokból történő lopások száma, derült ki a Szatmár Megyei Rendőrség évértékelő jelentéséből.

A legsúlyosabb bűncselekmény, a gyilkosságok számát tekintve sem állunk azért éppen olyan jól: 2011-ben hat gyilkosságot követtek el Szatmár megyében, amely számmal a 15. helyen állunk országszerte. Jó hír viszont, hogy ha kevéssel is, de csökkent a különösen erőszakos bűncselekmények száma 2010-hez képest: 18-ról 17-re. A hat gyilkosság mellett ide sorolandó még két, halállal végződő testi sértés, egy halált okozó rablás, egy gyilkossági kísérlet, továbbá hét súlyos testi sértés.

A tavalyi esztendőben összesen 296 személy sérült meg a megye közútjain és 237 közlekedési baleset történt, nyolccal több, mint egy évvel korábban. Ebből 147 (hárommal több, mint 2010-ben) baleset nevezhető súlyosnak, amelyek összesen 28 emberéletet követeltek. Kiemelendő ugyanakkor, hogy ez a szám 17-tel kevesebb, mint egy évvel korábban, ami 33,77%-os csökkenést jelent.

A 147 súlyos baleset során 143 személy szenvedett súlyos sérüléseket, 21 pedig könnyebbet. A fennmaradó 90 könnyebb balesetben 104-en szenvedtek könnyebb sérüléseket. A balesetek okait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a lista élén a túlzott sebesség (14,76%) és az elsőbbség megadásának elmulasztása (13,08%) áll.

A közutaknál tartván ide kívánkozik néhány további adat. A tavalyi évben 664 bűncselekményt követtek el az utakon, amivel a nem túl dicső hetedik helyen állunk az országban. Nem kevesebb, mint 74.347 bírságot szabtak ki a rendőrség munkatársai, 8,409 millió lej értékben.

A tavalyi év legmegrázóbb balesete a Decebal-hídon történt
A tavalyi év talán legmegrázóbb autóbalesete

A bűncselekményekre visszatérve, tavaly 1421 személy ellen elkövetett bűncselekmény történt, aminél jobb statisztikával csak egy megye büszkélkedhet. Ezek közül 875 az élet, testi épség vagy egészség ellen elkövetett cselekmény. A tavalyi évben 48 rablás, 26 nemi erőszak, 283 testi sértés és 518 kisebb bántalmazás történt.

Ami a vagyon ellen elkövetett bűncselekményeket illeti, 3811 esettel a 42. helyen állunk. Ebből 2627 lopás, 330 csalás, 451 rongálás. A lakásokból történt lopások száma 607, ezzel sajnos az országos átlag fölött „teljesítettünk". Összesen 3007 személyt vettek őrizetbe, közülük 149 (4,95%) kiskorú, 37,54% pedig 18-30 év közötti fiatal.

Büntetőjogi eljárást 4806 esetben kezdeményezett a rendőrség, ezek közül 772 volt gazdasági, 2330 bírósági és 1704 egyéb eljárás. A tavaly 115 adócsalásra derült fény Szatmár megyében.

Határ menti megye lévén, jelentős a csempésztevékenység: cigarettából 2,5 millió szálat foglaltak le az elmúlt 12 hónapban 277.500 lej értékben.

A 112-es sürgősségi számot 14.140-szer hívták tavaly Szatmár megyében: 70,5%-ban városi, 29,44%-ban vidéki környezetben. A szatmári rendőrök összesen 2314 esetben helyszíneltek, és 760 esetben tartottak házkutatást, szembesítést.

Az előző évben a Szatmár Megyei Rendőrség kötelékeiben 698 személy teljesített szolgálatot, ellenük 157 esetben indult valamiféle belső eljárás és 23 főnek kellett elhagynia a szervezetet. A Szatmár Megyei Rendőrség teljes tavalyi költségvetése 38.179.490 lej volt. A belügyminisztérium ezt az összeget nem toldotta meg további 1,9 millió lejjel: ennyibe került volna a főkapitányság épületének felújítása.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: