2018-05-31 20:46:58• hírek • Közlemény

Szatmár-Ferencváros határon átnyúló, női utánpótlás kézilabda projekt

A „Szatmár-Ferencváros határon átnyúló, női kézilabda utánpótlás projekt” egy alulról építkező civil sportszerveződés. Nemcsak nevében, szervezettségében, kiterjedésében, tematikájában, módszereiben úttörő kezdeményezés, hanem a két országban történő működése révén (történelmi Szatmár) egész Európában egyedül álló projekt.

„2014. augusztus 14-én indultunk, öt alapító egyesülettel és hat szivacs kézilabdacsapattal, megközelítőleg hatvan, hét éves kislánnyal. A projekt működési területe a „történelmi Szatmár megye”, amely ma a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét és a romániai Szatmár megyét jelenti” – tudtuk meg a szervezőktől.


Ma több mint ezer, hét, nyolc és kilenc éves kislány, harminchárom településen, döntő többségében kis községekben szivacs kézilabdázik. Harminchét önkormányzattal, sport klubbal és iskolával állnak szerződéses kapcsolatban. Nyolcvan csoportban (kilenc és húsz közötti a létszámmal) hatvan edző (testnevelő) foglalkozik a gyerekekkel a magyarországi és a romániai „Szatmárban”.


A projekt szakmai hátterét a Ferencváros női kézilabda szakosztályával képzelték el, akik első pillanattól kiálltak az ötlet mellett, segítettek, és sportfelszerelésekkel, illetve sporteszközökkel is támogatták a kezdeményezést.


A gyerekek 10 éves korukig a mérkőzéseiket nem eredmény centrikusan játsszák, hanem elsődlegesen a kézilabda alapismereteinek a minél hatékonyabb és eredményesebb elsajátítására fordítják a hangsúlyt. Majd csak ezután kezdik el az edzők a megfelelő módszerek alkalmazásával a tudatos, mentális építkezést az eredményesség felé.


A „Szatmár Ferencváros, határon átnyúló, női kézilabda utánpótlás projekt” működési feltételeit 2017 januárjától a „Szatmár Sportjáért és Kultúrájáért Egyesület” biztosítja.


Nem titkolt céljuk, hogy a „szatmári” lányokat, fiatalokat minél nagyobb számban vonzák be a kézilabda révén egy közös gondolkodásba, egy közös cselekvésbe. Egy olyan közeg létrehozásába, mely hosszú távon elősegítheti a határ két oldalán élő magyar közösségek szorosabb együttműködését. 


A Családi Hétvégén személyesen is találkozhatnak majd az érdeklődők a szervezőkkel, hiszen június 2-án, szombaton délelőtt 11.00 órától szeretettel várnak mindenkit a Kézilabda Fesztiválra. 13.00-tól 15.00 óráig csapatépítő játékok, csapatversenyek, vetélkedők lesznek a Kossuth-kertben található csónakázó tó mellett, a park végében, a platánok alatt. Vendégek érkeznek az FTC-től és az MKSZ-től, de még számtalan más meglepetéssel is készülnek a látogatóknak. 


A Családi Hétvége részletes programját az alábbi linkre kattintva érheted el. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: