2016-10-12 10:10:27• hírek • Szatmár.ro

SzatmART - ajándék a hűséges szatmári közönségnek

Ötnapos megnyitóünnepséggel kedveskedik közönségének a Harag György Társulat.

Az átmeneti székhelyéről megújult történelmi otthonába visszaköltöző szatmárnémeti Harag György Társulat ötnapos rendezvénysorozattal kedveskedik hűséges közönségének, amely a mostohább körülmények ellenére is töretlenül a társulat mellett állt az elmúlt évadok során. A rendezvénysorozat valamennyi előadására szimbolikus, 1 lejes belépőt kínál minden bérletesének a hazatérését ünneplő társulat.

A szatmári színházi műhely alapítása óta immár másodszor foglalja el a városi színház 125 éves, impozáns épületét. Az alapító-főrendező, Harag György és fiatal alkotócsapata éppen 60 évvel ezelőtt, 1956 őszén költözött át Nagybányáról Szatmárnémetibe, ahol akkor már nyolcadik éve nem működött állandó, hivatásos színtársulat.

A Harag György által alapított társulat 2016. október 14-én jelképesen újra birtokba veszi a város ezen impozáns műemléképületét. A Szamos parti város egyik ékessége lett a frissen felújított, a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt színház, épp ezért az épület rangjához, és a hozzá kötődő, több mint 120 éves színházi hagyományhoz méltó megnyitóünnepséget szerveznek. „A rendezvénysorozat Szatmárhoz kötődő szerzők és művek felvonultatásával szeretne az épületen túlmenően is tisztelegni a város magyar kultúrájának kiemelkedő értékei és alkotói előtt. A felújított színházépület mindannyiunk büszkesége, de legalább ilyen büszkék lehetünk azokra az egykori és kortárs művészekre, akiknek hála értékekkel, méghozzá Szatmárhoz kötődő értékekkel tölthetjük meg azt időről-időre" - fogalmazott a programsorozat kapcsán Bessenyei Gedő István művészeti igazgató.

A rendezvénysorozat programjait a társulat ajándéknak szánja hűséges közönsége számára, így bérleteseinek szimbolikus, 1 lejes áron kínál belépőjegyeket, a bérlettel nem rendelkező érdeklődők számára pedig a 2016/17-es évadra meghirdetett alap jegyárak érvényesek, azaz az adott helyár függvényében 10 és 35 lejes áron válogathatnak a szabad helyek között. Emellett a programsorozat kísérőrendezvényei, képzőművészeti tárlat, könyvbemutatók, kerekasztalbeszélgetések, mindenki számára ingyenesen látogathatók.

Október 14. péntek
Szatmárnémeti Északi Színház, előcsarnok
16:30 - Szatmárnémeti múltszázad-fordulós építészete - képzőművészeti kiállításmegnyitó (a tárlat anyagát összeállította és a rendelkezésünkre bocsátotta Muhi Sándor)

Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem
17:00 - Ünnepi megnyitó (köszöntőt mond: Bessenyei Gedő István, a szatmárnémeti Harag György Társulat művészeti igazgatója, Ilyés Gyula Szatmárnémeti volt polgármestere, Kereskényi Gábor Szatmárnémeti polgármestere, Pataki Csaba Szatmár megye tanácsának elnöke)

Szavak szeretőjének szült anyánk..." - Páskándi Géza-est (Szerkesztő-rendező: Szugyiczky István)

Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem
19:00 - Láng Zsolt: Bartók zongorája - ősbemutató (Rendező: Patkó Éva m. v.) - I. (válaszható bérlet)

Október 15. szombat
Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem
11:00 - Csillagszél - koncert Kovács András Ferenc gyerekverseiből
19:00 - Theatrum Mundi - Kovács András Ferenc előadói estje

Október 16. vasárnap

Szatmárnémeti Északi Színház, büfé
15:00 - Kovács András Ferenc: York napsütése zengő tombolás - könyvbemutató (moderátor: Végh Balázs Béla irodalomtörténész)

Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem
17:00 - „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak..." - Dsida-est (Szerkesztő-rendező: Szugyiczky István)
19:00 - Láng Zsolt: Bartók zongorája (Rendező: Patkó Éva m. v.) - II. (válaszható bérlet)

Október 17. hétfő
Szatmárnémeti Északi Színház, büfé
16:30 - Szatmári magyar irodalom és művészet a rendszerváltás utáni években - Kereskényi Sándor irodalomtörténész előadása
17:30 - Szakmai beszélgetés a szerzővel és az alkotókkal a Bartók zongorája című darabról és előadásról
Szatmárnémeti Északi Színház, Ács Alajos Játékszín
19:00 - „Függök ezen a zord élet-párkányon..." - Ady-est Bogdán Zsolttal (Szerkesztő-rendező: Szugyiczky István)

Október 18. kedd

Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem
19:00 - Visky András: Pornó - Feleségem története - romániai ősbemutató (Rendező: Visky András m. v.)

Szatmárnémeti Északi Színház, büfé
20:30 - Szakmai beszélgetés a szerzővel és az alkotókkal a Pornó - feleségem története című darabról és előadásról

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: