2011-04-15 07:07:57• hírek • MTI

Szász Jenő "befogadná" az EMNT jelöltjeit

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szívesen befogadná az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) jelöltjeit a következő romániai választásokon, ha ez utóbbi mégsem tudná bejegyeztetni az általa létrehozni kívánt Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).

A Tőkés László vezette EMNT másfél héttel ezelőtt jelentette be, hogy összegyűltek az új romániai magyar párt hivatalos bejegyzéséhez szükséges támogató aláírások. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke akkor jelezte: a párt alapítását kezdeményező bizottság tervei szerint április végéig benyújtják a pártalapításhoz szükséges iratokat az illetékes bukaresti bírósághoz, és remélik, hogy június végéig megszületik a bejegyzést kimondó bírósági döntés.

A román párttörvény szerint egy új politikai erő bejegyeztetéséhez 25 ezer támogató aláírásra van szükség, de előfeltétel, hogy Bukarestben és legalább 18 megyében, azok mindegyikében legkevesebb 700-an támogassák az új pártot.  
Szász Jenő azonban sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén - mint arról a csütörtöki romániai magyar sajtó beszámol - kétkedéssel fogadta, hogy az EMNT mind a 18 megyében és Bukarestben is összegyűjtötte a pártbejegyzéshez szükséges aláírásokat. "Nem az a fontos, hogy az EMNT-nek lesz-e pártja vagy sem, hanem az, hogy melyik oldalon kíván részt venni a választásokon" - hangsúlyozta az MPP-elnök.

Szász Jenő szerint a "másik oldalon" a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) áll. Elemzők úgy látják: ha a Tőkés László nevével fémjelzett párt megalakulna, fennáll a veszély, hogy a romániai magyarságot az megosztaná majd a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokon, és a magyarok parlamenti képviselete (az öt százalékos bejutási küszöb elérése) csak úgy lesz biztosítható, ha az RMDSZ és az EMNT összefog.


Tőkés dönthet: mostanában az EMNT-t is kritizálja
Tőkés: mostanában az EMNT-t is kritizálja



Szász Jenő nem tagadta, hogy éppen ezt nem szeretné. Ha az EMNT egy lépéssel eltávolodik az RMDSZ-től, egy lépéssel közelebb kerül a Magyar Polgári Párthoz - állapította meg. Nem leplezte örömét, hogy elmarad az áprilisra tervezett RMDSZ-EMNT-találkozó. A Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppártot az RMDSZ-szel szembeni "nemzeti alternatíva" térfelén szeretnék látni - tette hozzá Szász. Szerinte a "nemzeti oldalnak" össze kell fognia, ezért felajánlotta az EMNT jelöltjeinek pártja intézményes kereteit.

"Nem szabad újra kommunistákkal, posztkommunistákkal szövetkezni, mint húsz évvel ezelőtt. Őket ott kell hagyni a baloldalon, az RMDSZ-ben, és nemzeti alternatívát kell felajánlani az erdélyi magyarságnak" - fejtette ki a pártelnök, megismételve korábbi nyilatkozatát, miszerint zajlanak a háttéregyeztetések, amelyek a Tőkés Lászlóval való találkozóját készítik elő. Tőkés László egyébként az utóbbi időben nem csupán az RMDSZ politikájával, hanem az MPP-vel, magával Szász Jenővel szemben is kemény bírálatokat hangoztatott.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: