2015-04-20 17:03:49• hírek • Szatmár.ro

Szárazberken tartják a III. Vándortáncházat

Folytatódnak a hétfőnként a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban megtartott néptánc-foglalkozások.

"Múlt évben útnak indítottunk Vándortáncház néven rendezvénysorozatunkat, amelynek célja, hogy egybegyűjtse mindazokat, akik a néptánc, népzene szerelmesei, alkalmat biztosítva arra, hogy szenvedélyüknek élhessenek. Emellett persze a célunk az is, hogy lehetőséget biztosítsunk minden érdeklődőnek a népzene-néptánc megismerésére. Olyan településekre tervezzük elvinni a Vándortáncházat, ahol tudjuk, hogy követőkre találunk" - mondta el a Szatmár.ro-nak Kása Zsolt szervező.

Az első Vándortáncházat 2014 decemberében, Erdődön tartották. A folytatásban Szatmárnémetiben, a Református Gimnázium tornatermében ropták a táncot a résztvevők. A következő táncház időpontja pedig most lett publikus: a harmadikat Szárazberken, a helyi kultúrotthonban tartják meg, április 26-án, 17 órai kezdettel.

Néptáncoktatás minden hétfőn

Az idei évben is folytatódik az oktatás a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A Pindurkák csoportját 17:30-ra várják - a kicsikkel beszédkészséget, logikai gondolkodást, empátiát, konfliktuskezelést, ritmusérzéket javító népi játékokat játszanak valamint felcsíki és moldvai táncokat oktatnak nekik.

A második foglalkozást 18.30-tól tartják, arra várják az ifjak korosztályát és a felnőtteket ahol, jelenleg a mezőségi tánc alapjait sajátíthatják el a résztvevők. "Akik eljárnak az oktatásainkra, a következő Vándortáncházunkban biztosan tartalmasan tudják majd eltölteni az időt" - mondja Kása Melinda foglalkozásvezető.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: