2014-09-08 10:30:11• hírek • Szatmár.ro

Szárazberek nyerte a focikupát a sportnapon

Sándorhomok, Szárazberek és Mikola után a Szatmárnémeti Református Gimnázium másodízben, a Szatmári Református Egyházmegye ötödik alkalommal adott otthont a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége Sportnapjának, melyre ugyan a tavalyihoz képest kevesebben érkeztek, de így is jól érezte magát a mintegy nyolcvan résztvevő.

Ilonczai Zsombor egyházmegyei ifjúsági előadó igeolvasásával, majd Kánya Zsolt Attila egyházkerületi ifjúsági szakelőadó buzdításával kezdődött az esemény, majd a sorsolások után foci, röplabda, kosárlabda, asztalitenisz, holland biliárd és sakk várta a fiatalokat.

A legnagyobb népszerűségnek most is a labdarúgás örvendett, ahol az A csoportban Egri, Mikola és Diószeg, a B csoportban Szárazberek, Erdőd és Kémer vágott neki a küzdelmeknek. A szárazberkiek későbbi győzelméhez az erdődiektől kapott ébresztő pofon (6-2) is hozzájárult, de másodikként simán továbbjutottak a bükkaljaik mögött, Egri lett a csoportharmadik. Diószeg csoportelsőségéhez sem fért kétség, Mikolát és Kémert megelőzve. Meglepetésre mindkét csoportelső kikapott az elődöntőben, a bronzért csatázva az érmellékiek léptek föl a dobogó harmadik fokára. A sármelléki döntőben Szárazberek 4-2-re győzte le Mikolát.

Röplabdában Ombod Diószeget, kosárlabdában a szatmáriakból összeverbuválódott Testvérek nevű csapat szintén az érmellékieket múlta fölül a döntőben. Sakkban Nagy Norbert Diószegről, holland biliárdban Hegedűs Anetta Mikolából és pingpongban az egri örökifjú Karikás Attila diadalmaskodott.

Sportnapot tartottak

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: