2020-04-05 08:02:55• hírek • Blikk.hu

Száműzték a rádióból Dévényi Tibort

Kitették a Retro Rádióból Dévényi Tibor (73) szűrét, persze csakis az ő érdekében.

A legendás lemezlovasnak azért nem kell bejárnia a munkahelyére, hogy a kollégái ne veszélyeztessék az egészségét, ám házi stúdió híján így elmarad a Három kívánság is.

– Elsőként tiltottak ki, de megértem, hiszen sajnos én is a veszélyeztetett életkorban vagyok, így 74 évesen. Igaz, szívesen csinálnám a Három kívánság című műsort tovább, de a koncepciója miatt lehetetlen itthonról összerakni, hiszen hallgatókat kapcsolok be, kötök össze sztárokkal, élőben megy a beszélgetés. Ezt nem lehet home office-ban, stúdió nélkül – vallotta be Dévényi. Mindenki Tibi bácsija, aki ugyan nehezen viseli, hogy hirtelen munka és feladat nélkül kell megtöltenie a mindennapjait, azt is elárulta, ha csinálhatná a műsorát, akkor sem biztos, hogy tudna olyan felhőtlenül viccelődni, ahogy szokott.

– Kell a humor persze, hogy az ember átvészelje ezt az időszakot, de lehet, hogy a hallgatóknak, akik közül sokan mindennapos gondokkal küzdenek vagy meg vannak ijedve a helyzet miatt, nem esne jól. Én is rettentően ijesztőnek találom ezt az egészet, a legrosszabb benne a bizonytalanság – elmélkedett a lemezlovas, aki duplán is rosszul járt az önkéntes karantén miatt. Dolgozni nem tud, de imádott fiait, Danit és Mátét sem láthatja személyesen.

– Segítenek, amiben csak tudnak, de csak a kulcslyukon keresztül látom őket, ha hoznak valamit. Telefonon ugyan mind a kettejükkel aktív kapcsolatban vagyok, de két hete nem találkoztam velük – szomorodott el a lemezlovas, aki most a rengeteg felszabadult idejében olvas, rendezgeti a dolgait és finomabbnál finomabb dolgokat főz. És persze annak örül, hogy végre sok időt tud tölteni a kedvesével, Beácskával, hiszen az elmúlt években a retróőrületnek köszönhetően Dévényi folyamatosan úton volt.

– Annyira örül nekem, hogy tegnap meg is csinálta a kedvencemet, a madártejet – büszkélkedett a DJ, aki néha ugyan érzi, hogy szívesen kimenne a lakásból, de tudja, hogy most mindannyiunk érdeke, hogy otthon maradjon, aki tud.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: