2010-11-26 18:54:09• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Számot adás a szépségről

Hágó, Kovács, Murvai és Muhi
Hágó, Kovács, Murvai és Muhi

„Szinte hihetetlen, hogy Murvai György hetvenéves" - sóhajtott fel Muhi Sándor. A szatmárnémeti grafikus, művészeti közíró, helytörténész, rajztanár, egyetemi óraadó az ezerszállal Nagykárolyhoz kötődő fotóművész legújabb kiállításának a megnyitóján szólt az ünneplő egybegyűltekhez. Merthogy nem egyszerű tárlatavatót tartottak péntek délután a nagykárolyi Szent László Közösségi Ház kiállítótermében, hanem egyúttal köszöntötte a dél-szatmári város a Miskolcba szakadt Murvai Györgyöt.

Ahogy illik, szép számmal érkeztek a károlyi kultúra méltatói a közösségi ház kistermébe. Jó félszázan lehettek, s mindenki örült mindenkinek. Rég nem látott ismerőst üdvözölt majd mindenki, mégis jutott idő legalább egy pillantásnyit elidéznie mindenkinek a képek előtt. És annyi idő elég is volt: mégpedig arra, hogy megragadja a nézőt a pillanatba zárt mosoly, a megnyugvás, az élet. Hogy belevesszen...

Az egybegyűltekhez Kovács Jenő polgármester szólt mindenekelőtt. Kiemelte, hogy szerencsés a város, hiszen két fotóművészének is tárlata nyílt a mostanság (amint beszámoltunk róla, Vénig László fotográfiáit pár hete csodálhatta meg a közönség, mégpedig ugyanazon teremben). A város elöljárója köszöntötte 70. születésnapja alkalmából Murvai Györgyöt, s örömét fejezte ki amiatt, hogy ugyan elköltözött Nagykárolyból, de mégis károlyinak maradt. A városgazda megemlítette, hogy egyelőre nincsen igazán megfelelő helye a tárlatoknak, s eleve összességében a kultúrának. A városfejlesztés révén két éven belül ez is megoldódhat - bizakodott. Addig is azt javallta polgártársainak, hogy mindig szakítsanak időt a kultúrára, a kultúrát művelőkre. Zárszóként azt kívánta, hogy három évtized múlva is kiállítás-megnyitóval ünnepeljen Murvai György.

 

A művészember Muhi Sándor, a következő méltató beszédében a 70. életévét betöltött fotógráfus művészetét helyezte előtérbe. „Ilyenkor a művész összegez" - hangoztatta. A számot adás pedig jó a közönségnek, hiszen az alkotó megragadja a gyönyörű lány mosolyát, azaz azt, hogy szép az élet. Rávilágított arra is, hogy gazdag művészi életútjában van is miről számot adnia Murvai Györgynek. A nagykárolyiakat Muhi Sándor arra intette: továbbra is becsüljék meg, hogy városuk e két fotóművésznek is köszönhetően a kultúra fellegvára a régióban.

A szép szavakat, a sok látogatót, s mindent köszönt Murvai György ezután. Nem feledkezett meg viszont azokról, akik már nem lehettek jelen a kiállítás-megnyitón. Egy-egy szó erejéig felidézte többek között Fényi Istvánt, Birtalan Imrét.


Murvai György kiállítása nyílt meg
Murvai György kiállítása nyílt meg


Az esten a moderátori feladatokat ellátó Hágó Nándor, a helyi múzeum részlegvezetője a művész fiának, Murvai Ervinnek a levelét olvasta fel. A neves fotózási szakmagazin szerkesztője édesapja művészi látásmódját emelte ki.

Ezután úgynevezett digiráma-vetítésre került sor. Illő zenei aláfestéssel Murvai György további fotográfiáit vetítették négy témakörben. Így voltak gyönyörű felvételek a károlyi kastélyról, a csíksomlyói búcsúról, illetve a kövek és a virágok varázsa is láthatóvá vált. Szeretetvendégséggel zárult a tárlatavató.

A Szent László Közösségi Ház kiállítótermében a fotográfiákat december 17-éig lehet megtekinteni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: