2014-12-08 18:23:32• hírek • Kocsis Zoltán

Szamoskrassó nyerte az I. Mikulás-kupát Túrterebesen

A hétvégén első alkalommal szervezték meg Túrterebesen a Mikulás-kupa elnevezésű teremfoci-bajnokságot, amelyen meghívásos alapon négy Szatmár megyei tanintézmény I-IV. osztályos diákjaiból alkotott csapat vett részt. Noha tényleg nem a győzelemről kell szóljon ebben a korban a játék, mégis említsük meg, hogy Szamoskrassó végzett az élen.

Koncz János neve minden túrterebesi számára ismerősen cseng, nem véletlenül: a kiváló pedagógus 30 évig tanított testnevelést a helyi iskolában. Az ő nevét viseli a sportterem és a minden év májusában megrendezett emléktorna. Ennek sikere adta az ötletet Sárosi Tibor igazgatónak és Lukács Dénes tornatanárnak: szervezni kellene egy tornát a legkisebbek számára is. Ez lett a Mikulás-kupa.

Az első Mikulás-kupát pedig december 7-én, vasárnap rendezték meg. A megmérettetésen meghívásos alapon összesen négy iskola kisiskolásai vettek részt: a házigazda Túrterebes mellett Szamoskrassó, Kökényesdi, valamint a Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata. Annyit kell ehhez hozzátennünk, hogy amíg a többi csapatban negyedikes gyerekek is voltak, addig a Kölcsey csapata csak harmadikosokkal állt fel.

Tekintve, hogy mégiscsak egy focitornáról van szó, nem mehetünk el szó nélkül az eredmények mellett sem. A kupát a Szamoskrassói Bem József Általános Iskola diákjai vitték el, akik nem elég, hogy mindhárom meccsüket megnyerték, de még gólt sem kaptak. A második helyen a házigazdák, a harmadikon pedig Kökényesd végzett, míg a kölcseys kicsik ezúttal leszorultak a dobogóról.

„Győzelmünknél sokkal fontosabb, hogy remek hangulatban telt a vasárnap délután, remek volt a szervezés, mondta Kallós Zoltán szamoskrassói iskolaigazgató. Igyekeztem sportszerűségre és csapategységre nevelni a gyerekeket. Elmagyaráztam, hogy ez csapatmunka, amihez mindenkinek hozzá kell járulnia. Ez a kulcsa a sikernek nem csak a pályán, de azon kívül is. Az ilyen tornák azért is hasznosak, mert a gyerekek jobban megismerik egymást, jobban összekovácsolódnak", vázolta fel a siker kulcsát az „edző".

Sárosi Tibor biztosított mindenkit, jövőre lesz folytatása a Mikulás-kupának. Addigi is hasonló bajnokságot szeretnének szervezni karácsony és szilveszter között az V.-VIII. osztályos gyerekek számára, májusban pedig következik az újabb Koncz János Emléktorna. „Szeretnének köszönetet mondani azoknak a szülőknek, akik konkrét támogatásukkal járultak hozzá a vasárnapi tornához, valamint azoknak a rokonoknak, barátoknak, akik remek hangulatot teremtve szurkoltak a gyerekeknek", mondta.

Hogy a gyerekek mennyire szeretnek kapni, remekül példázza kérdésük, amit az igazgató úrhoz intéztek, amikor meglátták a kupát a nyertes csapat kezében: „Ezt mi is megnyerhetjük ma?".

Az I. Mikulás-kupa eredményei:
Szamoskrassó - Túrterebes 2-0
Kökényesd - Kölcsey 3-0
Szamoskrassó - Kökényesd 3-0
Túrterebes - Kölcsey 2-0
Szamoskrassó - Kölcsey 1-0
Túrterebes - Kökényesd 1-1
A győztes szamoskrassói csapat névsora: Bozsó Norbert, Bozsó Róbert, Muresan Ioan, Lőrincz Gergő, Vajda Tamás, Nichita Patrik, Csomay Tamás, Kanalas Andrei, Tüzes Mátyás.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: