2009-06-15 11:38:21• hírek • Szatmár.ro

Szamosdara: községi presbitertalálkozó

Vasárnap délután a Pusztadaróchoz tartozó református gyülekezetek presbiterei találkoztak egymással.

A szamosdarai református templomban , kiemelve a presbiterek szerepét és példás magatartásának fontosságát. Versényi István, a házigazda-gyülekezet lelkésze köszöntése után a hasonló találkozások fontosságáról szólt, rámutatva: a mai, rohanó világban egyre kevesebb idő jut egymásra, pedig egy közösség csak úgy működik megfelelően, ha a tagjai odafigyelnek egymás gondjára-bajára.

Rápolti Béla, a Presbiteri Szövetség képviselője szerint éppen ez lenne az egyházközségben tisztséget vállaló tagok szerepe: a presbiterség nem csak a tisztséget jelenti, hanem azt, hogy az ezzel felruházottaknak kell a gyülekezet „motorjának" lenniük. Rápolti szerint nyugati példa nyomán karitatív tevékenységeket, segítő szolgálatokat szervezhetnének a megyebeli presbitériumok.

Bara Csaba, a Szatmári Református Egyházmegye főgondnoka a nemrég megtartott református alkotmányozó zsinatról tartott előadást, amely lehetőséget jelent a magyar reformátusság egységessé válására, egyesülésére. A találkozót szeretetvendégség zárta.


Szilágyi István Róbert dabolci lelkipásztor hirdetett igét
Szilágyi István Róbert dabolci lelkipásztor hirdetett igét


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: