2017-05-07 08:11:19• hírek • Szatmár.ro

Számos próbán méretkezhettek meg a Szent György Napi Vigasságok résztvevői

Gyerekek és felnőttek egyaránt részt vettek a Borókagyökér Egyesület által szervezett rendezvény kihívásain.

Ötödször szerveztek Szent György Napi Vigasságokat Szatmárnémetiben szombaton. A sárkányt is legyőző Szent György napján a magyarlakta vidékek számos szegletében tartanak különböző erő- és ügyességpróbákat, amelyeken a résztvevők nem csak ellenfeleiket, de önmagukat is legyőzhetik.

Szombaton a Lépésházban és környékén pont ilyen rendezvényt tartottak. A résztvevők összemérhették tudásukat sok-sok versenyszámban, például íjászatban vagy sulyokvetésben. De aki akarta, akár kézműveskedhetett is a Lépésház hűvösében, mások papírsárkányt készítettek és röptették meg a tágas udvaron. 

Nagy népszerűségnek örvendett az a jármű, amelyre igazán sokan felfértek, akiknek pedig pedál jutott, az a többiekkel együtt tekerve mozgásba hozhatta a Budapesti legénybúcsúkon beerbike-ként emlegetett monstrumot.

A Szent György Napi Vigasságok igazi családi rendezvény volt, minden korosztály talált magának szórakoztató elfoglaltságot, a szikrázó napsütésben öröm volt a szabad levegőn lenni. Aki pedig a sok esemény közepedte megéhezett, nem maradt korgó gyomorral: minden résztvevőt ízletes gulyáslevessel kínáltak a szervezők.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: