2015-06-19 16:07:58• hírek • Szatmár.ro

Számos pályázat segíti a kis és középvállalkozókat

A pályázati lehetőségekről tájékoztattak a prefektúra Társadalmi Párbeszéd gyűlésén.

Számos hitel és támogatási lehetőség várja a kis és középvállalkozókat az elkövetkezendő hetekben-hónapokban a Kereskedelmi Kamaránál - tájékoztatta a pénted délelőtti Társadalmi Párbeszéd gyűlés résztvevőit illetve a sajtót a kamara munkatársa, Cristian Ratiu.

Mint kiderült, rengeteg a lehetőség, amelyek kihasználásával akár 90 százalékban vissza nem térítendő támogatáshoz lehet jutni. A következő hetekben szinte minden héten jelenik majd meg kiírás, a kis és középvállalkozóknak pedig 10 napjuk lesz leadni pályázatukat a támogatásra. A megpályázott összeget főleg a vállalkozás fejlesztésére lehet elkölteni, de van olyan lehetőség is, amelyet kihasználva akár a székhely bérleti díját is ki lehet fizetni a kapott pénzből. Érdemes tehát jól körülnézni az aippimm.ro oldalon, hiszen ott jelennek meg a pályázati lehetőségek és onnan tölthetők le a szükséges űrlapok is.

Hétfőn, június 22-én 10 órakor indul az első pályázat: a Start 2015-ön most induló, kereskedelemmel és szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozások kaphatnak akár 135 ezer lej támogatást - ennek pedig 90 százaléka vissza nem térítendő hitel. Az elmúlt évhez képest most több támogatást lehet kérni, 2014-ben ez az összeg csak 80 ezer lej volt. A pályázó cégek pontokat gyűjtenek például a létrehozott munkahelyek függvényében, a legtöbb pontot elért pályázatok nyernek.

A közeljövőben lesz hitellehetőség olyan személyek vállalkozásainak is, akik soha nem voltak cégtulajdonosok és az alapításnál SRLd-t (SRL Debutant) hoztak létre. Indulni fog olyan projekt is, amiben a női cégvezetőket, tulajdonosokat segítik - így hát mindenképp érdemes ellátogatni a Szatmárnémeti Kereskedelmi Kamara székhelyére s folyamatosan figyelni az aippimm.ro-t.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: