2013-12-29 18:28:46• hírek • Nagykároly.ro

Számos eredmény 2013-ban Nagykároly erősemberének

Nagykároly legerősebb emberének nem sikerült az óévben megnyernie a helyi  kisrégiós erősemberversenyt. Éppen ezért az újév egyik célkitűzése a győzelem. Mint Pete-Komáromy Gergő mondja: illenék. A 2013-as esztendő persze számos szép eredményt „hozott" magával, hasznosan eltelt időszak volt.

Egész pontosan kilenc versenyen vett részt mint induló, valamint első alkalommal megszervezte a nagykárolyi Reitler Kupát. Utóbbi vetélkedőt - melyen az erősembersportban az élbolyba tartozó magyarországi és felvidéki versenyzők vettek részt - a szaksajtó dicsérte, méghozzá annak élvezhetősége, néző barátisága, igazi versenyszelleme okán.

Gergő márciusban amolyan próba jelleggel vett részt egy győri tehetségkutató versenyen. A hideg időjárás miatt csarnokban tartották meg végül az alkalmat, ennek megfelelően klasszikus erősemberes versenyszámok maradtak el, így példának okáért kamionhúzás. A negyedik helyezést sikerült ennek ellenére kiérdemelnie. Júniusban fekvenyomóversenyt tartottak a komáromi várban. Az erősembersport szeretőinek is biztosítottak ugyanakkor alkalmat arra, hogy összemérhessék tudásukat, felkészültségüket. Szintén Felvidéken tartottak júliusban egy versenyt, amely alkalmon a második helyezést sikerült megszereznie Gergőnek.

Az ember nem lehet egyformán erős egy kerek éven keresztül, ezért minden sportoló (amatőr és profi egyaránt) időzít egy-egy nevesebb vagy számára fontosabb alkalomra. A nagykárolyi vetélkedőt idén is augusztusban tartották. Gergő éppen akkor volt csúcsformában. Mégsem sikerült nyernie, a második lett. Nem mellesleg olyan sportemberhez méltó teljesítményt produkált, mellyel még inkább belopta magát városa közönségének szívébe.

Sportemberi szempontból ezután a levezetés következett: Siófokon egy verseny, melyen a huszanvalahány induló között a hatodik lett, majd szeptemberben a rangos Vasakarat 2. Kupa, amelyet megnyert; októberben ismét egy felvidéki verseny; novemberben pedig egy kamionhúzós országos bajnokira került sor. Az utóbbi alkalmon több mint 50 sportoló igyekezett minél hamarabb maga után vontatni a 12,5 tonnás monstrumot. Kézzel vagy hámmal lehetett ezt megtenni. A hámmal kifejezetten nehezen boldogult Gergő, az utolsó lett. Az első lett viszont a kézzel történő húzásban, így összesítésben a hatodik lett. A különösnek tűnő szereplés magyarázata az, hogy az előbbi számban igen nagyon fontos a sportoló testsúlya, a technikai tudása, ezzel szemben a kezes húzásnál „mindössze" erőre, robbanékonyságra van szükség.

Mindezeket az eredményeket az amatőr kategóriában érte el. Mint érdeklődésünkre kifejtette, testi adottságai miatt (az erősember sportjának egyik lényeges feltétele a nagy testsúly) valószínűleg igazi nagy sikereket nem érhetne el a profik között. Talán a testépítéssel lenne esélye...

Az új esztendő egyik célkitűzése az erősembersport népszerűsítése Nagykároly környékén. A Reitler Kupát minden bizonnyal ismét megszervezi, de szeretne itt megtartani egy első osztályú magyarországi országos bajnokit is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: