2008-11-12 13:59:30• hírek • Szatmár.ro

Számítógép-vásárlási támogatás

A Tanügyminisztérium öt éve indított Euro 200 nevű számítógép-vásárlási programja nagy sikernek örvendett az évek során.

Míg 2004-ben a kérelmezők 20%-a, 2005-ben 53%-a, 2006-ban 96%-a, tavaly és idén az összes kérelmezőnek jóvá hagyták a támogatást. Az idei évben is, csak úgy mint tavaly országos szinten közel 40 ezer diák kapta meg a 200 eurós számítógép-vásárlási támogatást.

Szatmár megyében összesen 441 diák részesült támogatásban. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes a Szatmár.ro-nak elmondta, vidéki és városi diákok egyaránt kérvényezték a támogatást, azonban az igénylők túlnyomó része vidéki. Ez érthető, mivel, a falvakban sokkal kevesebben vannak azok, akik megengedhetik magunknak, hogy számítógépet vehessenek.

Ez a támogatás nagymértékben segít azoknak a hátrányos helyzetben levő diákoknak, akik önerőből nem tudnák megvásárolni a tanuláshoz ma már nélkülözhetetlen számítógépeket - magyarázta Kónya.

Tavaly Szatmár megyében összesen 469 diák kapta meg a támogatást, valamivel több mint idén, azonban a támogatás feltételei nem változtak. A 200 eurós számítógép-vásárlási támogatásra csak azok jogosultak, akiknek a családjukban az egy főre eső havi jövedelem, nem haladja meg a 150 lejt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: