2020-07-28 15:41:18• hírek • MTI

Számításba veszik azt is, hogy nézők nélkül rendezik meg az olimpiát

Nézők nélkül is meg lehet rendezni a jövő évre halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát - állítja a japán Liberális Demokrata Párt egyik politikusa.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezőbizottság egyformán kifejezte reményét, hogy a szurkolók ott lehetnek majd a lelátókon, ugyanakkor vezető tisztségviselők mindkét fél részéről elismerték, a koronavírus-járvány alakulásnak függvényében előfordulhat, hogy az érdeklődőket mégsem engedhetik majd be a versenyhelyszínekre, vagy legalábbis korlátozásokra kerülhet sor.


A Jiji Press hírügynökség - amint arról az olimpiai hírekkel foglalkozó insidethegames.biz oldal beszámol - a kormányzópárt politikusát idézve azt írta, a játékokat mindenképpen meg kell rendezni, még akkor is, ha zárt kapuk mögött zajlanak majd a versenyek. "Lehetetlen teljesen megszabadulni a koronavírustól és úgy megrendezni az olimpiát. Igyekszünk a koronavírussal együtt kezelni a játékokat" - mondta.


Az idézett politikus állítólag javaslatot tett például arra, hogy a megnyitón a résztvevő országokat egy-egy sportoló képviselje ahelyett, hogy nagy létszámú küldöttségek vonulnának be a stadionba. A szervezők a közelmúltban arról számoltak be, hogy több forgatókönyvvel készülnek, és ugyanezt erősítette meg Thomas Bach NOB-elnök a múlt héten, egy évvel a tervezett rajt előtt.


"Mindent számításba kell vennünk, hogy mi történhet, mi fordulhat elő. Egy alapelvet állítottunk fel, ami mindent megelőz. A prioritás az, hogy az olimpiarendezésnél odafigyelünk az összes résztvevő egészségére, annak megóvására" - hangsúlyozta, hozzátéve: ebből az alapelvből kiindulva készülnek a forgatókönyvek.


"Jól elő akarjuk készíteni az olimpiát, majd az adott időben jelentkező válság körülményeihez igazítjuk a lebonyolítást, miközben mindenki számára biztosítjuk, hogy átélje a játékok szellemiségét, mert ez az, ami annyira egyedivé teszi, ez az, amivel egyesíti az egész világot" - fogalmazott Thomas Bach.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: