2013-02-19 16:13:51• hírek • Szatmár.ro

Számba vették a bagolykolóniákat

A szatmári ornitológusoknak segítettek a kolóniák felmérésében a Szatmár.ro olvasói is.

Néhány héttel ezelőtt kezdte meg a bagolykolóniák számba vételét a Román Ornitológiai Egyesület Szatmárnémeti fiókszervezete. A madár-kedvelők munkáját segítették a megye lakosai is, akik főleg a sajtóból, többek között a Szatmár.ro-ról kaptak hírt a bagolyszámlálásról: telefonon, e-mailen értesítették a szakembereket telelő baglyok csoportjáról.

Összesen 26 kolóniát sikerült számba venni, a megyeszékhelyen hét, Nagykárolyban három és Mezőteremen szintén három csoportot regisztráltak. A legnagyobb kolóniára Sárközújlakon leltek, ott közel 60 bagoly telelt együtt.

Érdekesség, hogy bár az ornitológusok arra számítottak, hogy a Sárerdőn is találkoznak csoportban telelő baglyokkal, ez nem történt meg. Ennek oka, hogy a ragadozó madarak inkább kedvelik a széltől jobban védett városi fenyőket, tujákat, füzeket vagy nyárfákat - még akkor is szívesebben pihennek itt, amikor az autók zaját is el kell viseljék.

A szatmári ornitológusoktól azt is megtudtuk, hogy a bagolykolóniák egyedei télen is aktívan vadásznak, olyan jó a hallásuk, hogy még a hó alatt "közlekedő" egereket is észlelik és el tudják kapni.

Az ornitológusoknak 406 egyedet sikerült számba venniük.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: