2010-04-14 17:13:25• hírek • Szatmár.ro

Szalagavatók a középiskolákban

Szatmárnémeti magyar középiskoláiban évről-évre szalagavató ünnepség keretében búcsúznak a végzősöktől.

A 2009/2010-es tanévben elsőként a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont szervezi meg hagyományos szalagavató ünnepségét. A rendezvényt a XI. A és a XI. B, és osztályfőnökeik Heinrich Andrea és Varga György szervezik meg ebben az évben.

A Református Gimnázium is megszervezi hagyományos szalagavató ünnepségét, május 29-én délután búcsúztatja a három tizenegyedikes osztály a végzősöket - tudtuk meg Szilágyi Évától, a tanintézmény vezetőjétől.

A tizenkettedikeseket a szalagtűzőkön minden évben színvonalas műsorral szokták meglepni az iskolatársak, vidám zenés-verses összeállítással szoktak kedveskedni, felelevenítve a diákévek legszebb pillanatait. Az ünnepségek fénypontja pedig nem más, mint a szalagok feltűzése egy szál virág kíséretében.

A három magyar tannyelvű szatmári líceum közül egyedül a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban nem tartanak szalagavatót. „A főgimnáziumban egy alkalommal rendeztünk szalagtűzőt, azonban a rendezvényt következő évben már nem ismételtük meg, nálunk nem lett hagyomány" - tájékoztatta portálunkat Elek Imre igazgató.


Szalagavatóval búcsúznak a végzősöktől
Szalagavatóval búcsúznak a végzősöktől


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: