2012-12-15 13:13:11• hírek • Blikk.hu

Szakított szerelmével Zámbó Krisztián

Zámbó Krisztiánnak végleg rámehet a párkapcsolata szakmai kudarcaira, sőt a jelek szerint már rá is ment.

Az X-Faktor idei szériájának hatodik helyezettje az utóbbi időben különösen komoly lelki problémákkal küzd. Azzal ugyanis, hogy elindult az RTL Klub tehetségkutatóján, magára vonta rengeteg rosszakaró figyelmét, akik nem is tartották magukban véleményüket.

Sokszor, sok helyen gyalázták őt, amitől, ahogy azt az énekes korábban el is mondta, teljesen összetört a támadások miatt. Ez pedig rányomta a bélyegét a kapcsolatára is, arra a románcra, ami végigkísérte az énekes hányattatott sorsát a versengésben. Krisztián barátnője, Zsuzsi minden élő show-ban ott szurkolt, izgult a közönség soraiban párjának, de úgy tűnik, a harmóniának vége. A lány ugyanis a napokban kiírt a legismertebb közösségi portálon található oldalára néhány szomorú bejegyzést, rosszkedvet sugalló idézetet. Majd mikor rákérdeztek barátai, szakítottak-e párjával, arra vezethető-e vissza a letargia, bevallotta, hogy igen, nincsenek már együtt. Aztán ezt a bejegyzést villámgyorsan törölte is. A Blikk úgy tudja, nem az első ilyen törés ez a pár életé­ben.

- Amolyan valódi se veled, se nélküled kapcsolat az övék, már hosszú ideje ezt csinálják egymással. Hol együtt vannak, hol hirtelen, egyik pillanatról a másikra már nem is beszélnek egymással. Úgy tűnik, alapvető kérdésekben nem tudnak megállapodni. Nincs nagy jövője így a kapcsolatuknak, hiszen ez hosszú távon nem működhet. Most sincs jó passzban Krisztián, az elmúlt hetek-hónapok megviselték, ez is okozhatja a válságot - árulta el lapunknak egy Krisztiánhoz közel álló forrás, aki azt kérte, a nevét ne írjuk le.

A cikk folytatásáért kattints ide!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: