2014-10-10 09:31:16• hírek • MTI

Szakértők szerint az IÁ nem a feketepiacon szerzi be a külföldi túszait

Számos közel-keleti terrorszervezet az erre szerveződött feketepiacon adja-veszi az elrabolt külföldieket, az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita csoportosulás azonban szakértők szerint egyelőre önállóan, a többi szervezettől függetlenül hajtja végre túszejtő akcióit - olvasható a Vocativ amerikai hírportál friss elemzésében.

Világszerte számos fegyveres csoport próbálja emberrablásokkal finanszírozni működését, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat például legalább 125 millió dollárnyi váltságdíjat kapott 2008 óta túszaiért. A fogvatartottak szabadon engedésének feltételeiről tárgyaló nagyobb szervezeteknek azonban gyakran segítenek kisebb csoportok a kiszemeltek foglyul ejtésében. Az al-Kaida a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően kezdte el alkalmazni azt a technikát, hogy helyi bűnözői csoportokkal végezteti el a "piszkos munkát". "A kockázatok csökkentése érdekében megbízásra dolgozó bűnbandáknak szervezték ki a túszejtéseket" - írta korábban a The New York Times című amerikai napilap.

"Az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) terrorcsoport Jemenben biztosan ezt tette" - közölte Letta Tayler, a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet munkatársa. Hozzátette, hogy "ezekben az esetekben törzsi fegyveresek - bűnözői csoportok, nem igazi terroristák - rabolnak el embereket, akiket utána az AQAP-nak adnak el". Tayler szerint ezen csoportokat kizárólag a pénz motiválja, nincs bennük sok közös a terrorszervezetekkel. Ezen kisebb csoportok nem rendelkeznek azzal a tudással és infrastruktúrával, amely a túszok őrizetben tartásához és szállításához, valamint a váltságdíjról szóló tárgyalások lebonyolításához szükséges, az al-Kaida viszont igen.

Az Iszlám Állam számos elemző szerint egyelőre másképpen működik. "Az IÁ majdnem mindegyik külföldi túszát közvetlenül a csoportosulás tagjai rabolták el" - tudatta Peter Bouckaert, a HRW egy másik szakértője.

Egy hatalmas botrányt kiváltó emberrablási ügy kapcsán azonban felmerült a gyanú, hogy az Iszlám Államot is segíthetik "kívülről" más szervezetek. Az Irakban és Szíriában hatalmas területeket elfoglaló csoport tavaly augusztusban rabolta el Steven Sotloff amerikai újságírót. A radikálisok később videót tettek közzé a férfi lefejezéséről, két héttel a szintén amerikai James Foley kivégzéséről készült felvétel nyilvánosságra hozatala után. Barak Barfi, az újságíró egyik barátja, a család szóvivője a The Daily Beast amerikai hírportálnak adott interjújában nemrégiben azzal vádolta meg a Washington támogatta Szíria Szabad Hadsereghez (SZSZH) tartozó Északi Vihar Brigádot, hogy 25-50 ezer dollárért cserében ők árulták el Sotloff tartózkodási helyét az IÁ fegyvereseinek. Barfi korábban helyszíni forrásokra hivatkozva azt állította, hogy barátját a "határon adták el", ezt a kijelentését több hírportál félreértelmezte és úgy adta tovább, hogy konkrétan az Északi Vihar Brigád tagjai rabolták el az újságírót.


Alan Henning, az Iszlám Állam legutóbb lefejezett túsza

A szóban forgó felkelőcsoporttal tavaly megbeszéléseket folytató John Kerry amerikai külügyminiszter és John McCain republikánus szenátor is tagadta a Barfi által elmondottakat.

"Tény, hogy az Északi Vihar Brigád az Iszlám Állam megrögzött ellensége" - szögezte le Mouaz Moustafa, az amerikai beavatkozásért lobbizó, washingtoni székhelyű Syrian Emergency Task Force igazgatója, aki szintén kételyeit fejezte ki a férfi állításainak hitelességével kapcsolatban. "Ha belegondolunk, az IÁ ezzel egy rakás pénzt fizetett volna az ellenségeinek egyetlen emberért cserébe. Ráadásul nincs is ilyen kommunikáció a két szervezet között" - tette hozzá.

Moustafa kétli, hogy az Iszlám Állam dzsihadistái az al-Kaidához hasonlóan túszokat vásárolnának más csoportoktól. "A szélsőséges szervezetnek kémeik vannak a lázadók uralta területeken, akik jelentéseket küldenek és megkönnyítik az újságírók és mások elrablását" - közölte.

Bouckaert elmondta, hogy az al-Kaida szíriai szárnyának tartott, an-Núszra Front nevű lázadócsoport a terrorhálózat más fiókszervezeteinek példáját követve a múltban biztosan vásárolt már túszokat. A szakember szerint az IÁ is minden bizonnyal ugrana a lehetőségre, ha külföldi foglyokat vásárolhatna bármelyik másik csoporttól, különös tekintettel arra, hogy a nyugati államok akár tízmillió dolláros váltságdíjat is hajlandóak fizetni egy elrabolt állampolgárukért.

Nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy a nyugati országok és szervezetek pontosan mennyit fizettek az IÁ által idén szabadon bocsátott tizenöt fogoly elengedéséért. Bizonyos jelentések szerint Franciaország 18 millió dollárt (4,3 milliárd forintot) fizetett a csoportnak négy állampolgáráért és Németország is kifizette a váltságdíjat egy német túszért, Párizs és Berlin azonban tagadta az erről szóló híreket.

Az IÁ a hírek szerint 132 millió dollárt követelt Foley-ért, az Egyesült Államok azonban soha nem fizet váltságdíjat a túszok szabadon engedéséért. A dzsihadisták később kivégezték az újságírót.

Bár a nemzetközi figyelem középpontjában elsősorban a nyugati túszok állnak, az Iszlám Állam által fogva tartottak többsége tehetős és kevésbé tehetős szíriai és iraki állampolgár. "Ez az IÁ és több más szíriai és iraki csoport egyik legfőbb pénzforrása" - jelentette ki ennek kapcsán Bouckaert.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: