Szakértői szemmel: Értelmi fogyatékkal élő gyermekek a családban és a közoktatásban

Gnandt Gáborral, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Szent József Rehabilitációs Központjának gyógypedagógusával beszélgettünk:

N.T: Melyek a leggyakoribb értelmi fogyatékosság típusok a gyermekek körében?

G.G: "Úgy gondolhatnánk, vannak a normálisan fejlődő gyermekek, meg a sérültek. De ez nem ilyen egyszerű. Akár az átlagosan fejlődő gyermekek között is lehetnek olyan eltérések, adódhatnak olyan egyéni sajátosságok, környezeti és szociális helyzetek, amelyek a kicsik beilleszkedését megnehezíthetik, perifériára taszíthatják. A kérdés inkább az, hogy társadalmunk, embertársaink, szomszédaink mennyire képesek emberi módon bánni velük, segíteni őket, vagy legalább elfogadni őket sértő, megkülönböztető attitűdök nélkül… Bár minden gyermek különböző, legtöbbjük fejlődése bizonyos határok között mozog - ezt nevezzük tipikus fejlődésnek. Akik ezeket a határokat bármilyen okból átlépik, azok eltérő fejlődésűek. Ezen belül beszélünk sajátos nevelési igényűekről (SNI), fogyatékossággal élőkről, vagy tartós betegekről. Számukra lényeges a korai szűrés, egy komplex és pontos diagnózis felállítása és a korai fejlesztés."

N.T: Milyen jellegű problémák esetén javasolt a gyermeket inkább speciális oktatási intézménybe adni?

G.G: "Romániában a fogyatékkal élők számára életkoruktól függetlenül biztosított a szabad és egyenlő hozzáférés valamennyi oktatási formához, a fogyatékosságuk típusnak, fokozatnak és oktatási igénynek megfelelően. Az oktatási igények felmérését és a megfelelő támogatás biztosítását a Megyei Oktatási Erőforrás és Segítő Központok végzik (CJRAE). Minden gyermek esetében, legyen az kiemelkedően, átlagosan vagy fékezetten fejlődő, az a legjobb, ha saját egyéni igényeinek megfelelően biztosítanak számára gondozási, nevelési, fejlesztési, oktatási feltételeket. És ami lényeges, akkor biztosítsák azt, amikor szüksége van rá, és nem korábban vagy később."

N.T: És ki tudja megmondani, hogy mire van szüksége? 

G.G: "A gyerek jelzi, a szülő érzi, a környezet kéri, a szakember méri… De a döntés vagy a választás mégsem olyan egyszerű, mivel ritka az az eset, amikor adott az intézmény, adott az elérhetőség távolságban és speciális eszközökben, adottak a pedagógus és egyéb segítő szakemberek, adott a szükséges ismeret és a segítő akarat… Óvoda vagy iskola, többségi vagy speciális, a lényeg mindig a gyermek, épp az, akinek a sorsáról döntünk. Lehetnek jó és kevésbé jó törvények, lehetnek szabályok, korlátok, keretek, feltételek, percentilisek és fejlődési kvociensek vagy értékek - de képességeink, tudásunk, lehetőségeink szerint, ha akár ezek megváltoztatásához is folyamodnunk kell, a cél mindig a gyerek érdeke és boldogsága kell legyen."

N.T: Nem mondták már, hogy könnyű ezt mondani? Hova fordulhat a kétségbeesett szülő?

G.G: "Az első lépések megtétele a legnehezebb. Mégis fontos, ha bármilyen félelme, gyanúja van a szülőnek, hogy gyereke másként fejlődik, keresse meg a megfelelő szakembert, és kérjen segítséget. Az első időszak a gyerekek életében pótolhatatlan. Az időben kapott segítség szinte csodákra képes. Attól függően, milyen területen észlel problémát, a szülő különböző szakemberekhez fordulhat. Amennyiben tanácstalan, kezdje a családorvossal vagy a gyermekorvossal, aki tovább irányítja és segíti az eligazodásban."

N.T: Ha a család nem ismeri el, hogy a gyermek más, akkor milyen kár, baj, probléma érheti a gyermeket rövid és hosszú távon?

G.G: "Leo Buscaglia nagyon szépen megfogalmazza ezt: „A fogyatékosság legyen az szellemi vagy fizikális, nem az a dolog, amire bárki is vágyna. Fájdalmat, kényelmetlenséget, zavart okoz a környezetnek, megváltozott életmódot a családnak. Azonban a család, akinek fogyatékos csecsemője születik, egy idő után már nem a tényleges fogyatékosságtól szenved, hanem attól az attitűdtől, amellyel a társadalom viseltetik a fogyatékossággal szemben. Ugyanis a társadalom az, ami a fogyatékosságot hiányként definiálja és az egyén az, aki szenved a definíciótól. A fogyatékosság tehát nemcsak vele születik, hanem minden egyes pillanattal újra- és újrateremtődik.”

N.T: Ha a társadalmi elvárásokról beszélünk, térjünk ki a közoktatásra, mint a gyermek első “ütközési felületére”. Milyen korban oldható meg gördülékenyen, zökkenőmentesen a beilleszkedés? Van-e olyan kor, mikor már nem ajánlott?

G.G: "Az egyén adaptációs folyamata még a megszületése előtt megkezdődik, mivel magzati fejlődése során is külső hatásoknak van kitéve. Ez a folyamat megszületése után intenzívebbé válik. Fizikai, pszichés és szociális fejlődésének különböző szintjeire kerülve válik képessé elfogadni helyzeteket. Egyre fejlettebb válaszreakciókat ad a környezete ingereire, elvárásaira. A fiatalok tipikus fejlődésének ritmusát ismerve határozzák meg a szakemberek az óvodába, iskolába kerülés korát - mikor, mit kellene már ismernünk és tudnunk, mikor, mire vagyunk már képesek. Eltérő fejlődés esetén egyénenként kell értékelnünk."

N.T: Milyen hatással van az osztályra, amikor értelmi fogyatékossággal élő kerül a közösségbe? Vannak-e szintjei az interakciónak és az elfogadásnak?

G.G: "A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által 2015. és 2017. között sikeresen lebonyolított „Mindenkinek Becsengettek - koragyermekkori intervenció és iskolai együttnevelés integrált gyakorlati protokollja a fogyatékkal élőkért” című projekt célja az volt, hogy sérült és normális fejlődésű gyermekek közös munka és játék során megismerhessék egymást, megtanulják egymást elfogadni, megtapasztalhassák a másság pozitív oldalait, és azt, hogyan lehet egymást segítve, egy csapatként együtt dolgozni, élni."

N.T: Milyen pozitiv hozadéka volt a programnak?

G.G: "Pályázatunk integrációs programjai során a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek a többségi környezet stimuláló hatására nagyobb mértékben fejlődhettek - nem csak képességeik kibontakoztatását eredményezte a tudás és tapasztalatcsere, hanem önbizalmuk erősödését is lehetővé tette, mely közelebb vitte őket egy önálló és produktív felnőtt élet lehetőségéhez. Ezen felül, a programban részt vevő pedagógusok, valamint többségi gyermekek és fogyatékkal élő társaik között olyan híd alakulhatott ki, mely az el- és befogadóbb bánásmódot részesíti előnyben. Véleményünk szerint a „Mindenkinek becsengettek!” program bizonyíthatóan hatott a befogadó osztályok tanulóira, pozitívabbá vált a gyerekek fogyatékkal élőkről alkotott szociális reprezentációja."

Lényeges következtetés, hogy egy sikeres integráció érdekében a személyi, eszközi és együttműködési feltételeket is biztosítani kell." - ezzel, a hosszú válaszokat egy mondatban összefoglaló gondolattal - konzekvenciával - zárta le az interjút Gnandt Gábor.

Ezúttal is megköszönjük, hogy időt fordított a beszélgetésre, mellyel számos szülőnek és nagyszülőnek könnyítette meg a mindennapjait. Megmutatta, van egy út, vagy egy arany középút, melyet Szatmárnémetiben is megtalálhatnak, ha keresik. Nincsenek egyedül! Merjenek segítségért fordulni!