2016-12-11 22:05:26• hírek • MTI

Szakértő: nagyon jól szerepelt az RMDSZ

A nem végleges adatok alapján nagyon jól szerepelt a romániai választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Az elemző szerint a magyar párt a 2000-es évek elején szerepelt ennyire jól a választásokon, így kijelenthető, hogy a magyar képviselet a parlamentben akkora lesz, mint a magyarok aránya Románia polgárai között, vagyis 6-6,5 százalék. Felidézte, hogy délelőtt még alacsony volt a magyarlakta területeken a választási részvétel, de ez délutánra megfordult.

Láthatólag sikeres volt az egységes magyar lista kampánya, már a júniusi önkormányzati választásoknál látni lehetett, hogy az RMDSZ az egyetlen olyan párt, amelyik képes megszólítani a magyarokat és aktivizálni őket - fűzte hozzá.

Az eddigi legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) fölényesen, a voksok csaknem 46 százalékát megszerezve nyerte meg a romániai parlamenti választásokat, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 6 százalék körüli támogatottsággal juthat be a bukaresti törvényhozásba a vasárnap este közzétett első becslések szerint.
Romániában két szociológiai intézetet akkreditált a központi választási bizottság, hogy az urnáktól távozók nyilatkozatai alapján felmérést készítsen.

Az IRES közvélemény-kutató cég exit pollja szerint a PSD 45,9, szabadelvű szövetségese, az ALDE pedig 6,3 százalékos támogatást szerzett, míg a jobboldalon a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 20,8, az idén alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig 9,2 százalékot ért el. A Traian Basescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Pártot (PMP) az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt, 4,6 százalékon mérték.

Az adatsor az urnazárás előtt egy órával érvényes becslést mutatja. Az IRES szerint a hibahatár 1,6 százalékos.
A Curs-Avangarde exit polljában a PSD-t 45,5, a PNL-t 21,7, az USR-t 8,5, az RMDSZ-t pedig 6 százalékkal mérték. Ebben a becslésben a PMP is bejut a parlamentbe 6 százalékkal.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: