2014-02-07 10:22:49• hírek • MTI

Szakácskodhatnak a vendégek több tel-avivi vendéglőben

Új divat hódít Tel-Aviv kulináris köreiben, több neves vendéglőben a vendégek szakácsművészetükkel kápráztathatják el barátaikat, ismerőseiket, írta a Háárec című lap.

Azokon a helyeken, ahol beengedik a konyhába a látogatókat, a tulajdonossal már előre megbeszélik a menüt, majd az újdonsült séfek már reggeltől nekilátnak a sütés-főzésnek a gyakran velük együtt beszerzett hozzávalókból. Végül az irányításukkal elkészült ételeket megrendelheti az aznapi vendégsereg, köztük a különleges alkalomra meghívott családtagok, barátok és ismerősök.

Az új ötlet nyomán eddig elsősorban helyi hírességek, építészek, filmesek, múzeumi kurátorok lettek szakácsok egy napra, de nagykövetek, halászok és turisták is birtokba vették már időlegesen a vállalkozó szellemű éttermek konyháit.
Tamar Kohen-cedek, a Cucina Tamar nevű vendéglő tulajdonosa a lapnak elmondta, hogy nem kevés nehézséget jelent az új menük összeállítása a különleges vendéglátásra, és a hobbiszakácsok is gyakran meglepődnek, hogy mennyit kell dolgozniuk a színfalak mögött egy-egy sikeres ételsorért.

Az amatőr séfek saját menüikhez általában felhasználják gyermekkoruk otthoni ételeit, kedvenc fogásaikat édesanyjuk receptkönyvéből, de a nagyvilágban megízlelt ételkülönlegességeket is megpróbálják elkészíteni.

Uri Dagan, aki egy filmes cég tulajdonosa, a Gedera 26 nevű vendéglőt hajtotta uralma alá egy estére. „El kellett mennem séfnek, hogy megvalósítsam elképzelésemet", mondta a Háárecnek. „Otthon sokat főzök, minden péntek este vendégeket fogadok. A főzés része annak, ami vagyok, annak, hogy kreatív és alkotó ember vagyok" - tette hozzá.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: