2009-12-21 09:40:17• hírek • Szatmar.ro

Hardy és Pavel is remekelt

A VSK könnyed, 28 pontos győzelemmel zárta a 2009-es évet.

A Szatmárnémeti VSK női kosárlabda-csapata Gyulafehérváron játszotta le az év és egyben a bajnokság első szakaszának utolsó meccsét, ahol magabiztos, 84-56 arányú győzelmet aratott. A találkozón kiemelkedett Allyson Hardy és Elisabeth Pavel játéka, előző ugyanis 24 pontig jutott, míg utóbbi csak egy ponttal maradt el mögötte.

A találkozó után Éles Péter elégedetten nyugtázta a lányok vasárnapi és az egész évi teljesítményét: „Ez egy jól sikerült levezetése volt az egész esztendőnek, melyben 40 hivatalos mérkőzést játszott a csapat és ebből 30-at megnyert, ami 75 százalékos arány jelent. A gyulafehérvári meccsen egyébként kiemelkedett Hardy, aki hat darab hárompontos kosarat szórt hét kísérletéből".



Győzelemmel zárta az évet a VSK Gyulafehérváron


Éles azt is elmondta, hogy a lányokra most két hét szünet vár, a felkészülés a tavaszi szezonra január 4.-én startol. A bajnoki rajtra február 6.-án kerül sor. A pontvadászat egy nyolc csapatos csoportban folytatódik, ahová az első szakasz két csoportjának legjobb négy helyezettje jutott be. Itt mindenki játszik mindenkivel oda-vissza vágós rendszerben, majd pedig az első négy jut be a rájátszásba. A VSK mellett a Sepsiszentgyörgy, az Arad, a Nagyvárad, a Târgovişte, az Alexandria, a Craiova és a Rapid alkotja majd a mezőnyt.

Január végén, pontosabban 23.-án és 30.-án a VSK a Román Kupában is érintett lesz, a sorsolást kedden tartja a román szövetség.

A VSK mellesleg nem „lesz ott" a február 6-ai rajtnál, mivel ekkor a Kassa, a Presov és a Trutnov mellett a Közép - Európai Kupa négyes döntőjében érdekelt. Ezt a tornát a Presov mellett a szatmáriak is szívesen megrendeznék és Éles szerint ez utóbbi esetben a csapat akár a végső győzelemre is esélyes.

A osztály, 14. forduló:
Gyulafehérvári CSU LPS - Szamárnémeti VSK 56:84
(15:19, 13:27, 10:22, 14:20)
A szatmári pontszerzők: Hardy 24, Pavel 23, Pricop 9, Nemeş 8, Pop C. 5, Urse-Ivan 4, Drăgoescu 3, Povilonyte 2, Motişan 2, Mészáros 2, Vértes 2.
Játszott még: Nagy.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: