2018-09-26 11:04:50• hírek • Bede Emőke

Szabálytalankodó gyalogosokat bírságoltak

Közel 110 pénzbírságot róttak ki a közlekedési rendőrök a keddi nap során, azonban ez alkalommal árgus szemmel figyelték a gyalogosat is, akik felelőtlen módon olyan helyeken keltek át az úton, ahol ezt nem tehették volna meg. 

Egyetlen nap alatt 18 ilyen gyalogost is sikerült lefülelnie a rendőrségnek Szatmárnémetiben, s egyikük sem úszta meg pénzbírság nélkül. Már csak azért is figyelnek fokozottan a gyalogosokra az egyenruhások, ugyanis ebben az évben a legtöbb közlekedési balesetet ők okozták, megelőzve ezzel a gyorshajtókat és az ittas vezetőket is. 


A 110 pénzbírságból tehát 18-at kaptak a gyalogosok, a fennmaradó 92-t pedig értelemszerűen autósokra rótták ki az egyenruhások. Mi több, kiegészítő intézkedésként hat sofőrnek fel is függesztették a vezetői engedélyét. Hogy mi miatt? Egyesek a zebrán áthaladó gyalogosoknak nem adták meg az elsőbbséget, mások túl gyorsan szelték az utakat.


Nem csak Szatmárnémetiben zajlott fokozott ellenőrzés, hanem Sárközújlakon is, ahol a rendőrség egységét a R.A.R. munkartársai is kiegészítették. A kontroll során összesen 3 forgalmi engedélyt vontak be a nem megfelelő méretű gumiabroncsok vagy a megengedettnél magasabb károsanyag-kibocsátás miatt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: