2015-03-28 09:14:20• hírek • MTI

Szabálymódosítás a keddi baleset után

A Germanwings franciaországi katasztrófájának hatására valamennyi német légitársaságnál bevezetik az úgynevezett két személy szabályt, vagyis azt az előírást, hogy a pilótafülkében folyamatosan két főnek kell tartózkodnia a személyzetből. Ezt javasolja az  Európai Repülésbiztonsági Ügynökség is.

A német légiközlekedési vállalatok szövetségének (BDL) pénteki közleménye szerint a légitársaságok megállapodása alapján ezentúl soha nem lehet pilóta egyedül a fülkében.

A pilóták szakszervezete (Vereinigung Cockpit - VC) üdvözölte a döntést, közleményük szerint "a négy szem elv" bevezetése lehetőséget kínál arra, hogy kiküszöböljék a veszélyforrásokat, amelyekre a keddi katasztrófa felhívta a figyelmet. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy szerencsétlenség nyomán ne alakuljon ki az a vélemény, hogy a járatok fedélzetén dolgozó munkavállalók mind "gyanúsak" - emelte ki az érdekvédelmi szervezet.

Az új szabályt üdvözölte Alexander Dobrindt közlekedési miniszter is, rámutatva, hogy ezentúl "nem lehet annyira könnyen bezárkózni a pilótafülkébe". Hozzátette, hogy nem ez lesz az egyetlen szabályozási változás a keddi katasztrófa után, és uniós szinten is intenzív tárgyalásokat folytatnak az eset tanulságairól.

A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő A320-as gépének fedélzetén 150 ember tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén az Alpokban. A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát vezető marseille-i ügyészség szerint a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: