2015-08-11 17:09:58• hírek • Szatmár.ro

Szabadtéri komolyzenei koncert lesz csütörtökön

Augusztus 13-án az új főtéren lépnek fel a szatmári filharmonikusok.

A Dinu Lipatti Filharmónia a hagyományokat követve idén is szabadtéri koncertet tart Szatmárnémeti új városközpontjában. Az idei koncertre csütörtökön, augusztus 13-án 20 órai kezdettel kerül sor. A szatmári filharmonikusokat ez alkalommal is Franz Lamprecht, a filharmónia állandó karmestere fogja vezényelni, a programban pedig komolyzenei gyöngyszemek szólalnak majd meg. Fátyol Rudolf, a filharmónia igazgatója a Szatmár.ro kérdésére elmondta: olyan zeneművek kerültek a repertoárba, amelyek mindenki tetszését elnyerik, függetlenül attól, hogy az illető rendszeres koncertrejáró vagy sem.

A szervezők most is népes közönségre számítanak, ezért az eddig megszokot 400-500 ülőhely helyett most 800 széket állítanak sorba. Persze biztosra vehető, hogy így is sokan fogják a töltés lépcsőin ücsörögve hallgatni a lágy vagy éppen pattogó dallamokat.

A hazai közönség előtt előadott szabadtéri koncert most is egyfajta főpróba lesz: a szatmári filharmonikusok Düsseldorfban és Nordkirchenben is fellépnek majd a hagyományos kastély-koncerteken, összesen 20 ezer ember előtt - a koncertjükre pedig minden jegy elkelt.

A hagyományoknak megfelelően a szatmári koncert szünetében hűs fehér- és vörösborral kínálják majd a hallgatóságot. Sajnálatos módon azonban idén el fog maradni a tűzijáték - a kánikula miatt fokozottan tűzveszélyes lenne az attrakció.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: