2010-09-10 16:38:48• hírek • Szatmár.ro

Szabad út a sertéseknek

Október elsejétől ismét árusíthatók disznók az állatvásárokban.

Sikerült elérni azt, amit körülbelül egy éve ígér a Mezőgazdasági Minisztérium a gazdálkodóknak: október elsejétől nem kell többé rettegniük azoknak, akik sertést árusítani mennek az állatvásárokba, hiszen engedélyezett lesz a disznók adásvétele. Ezzel együtt azonban fel kell arra is készülni, hogy jóval szigorúbbak lesznek az ellenőrzések.

Maurer Gheorghe Dorin, a Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági igazgatóság vezetője szerint kizárólag a nyilvántartott, szállítási bizonylattal rendelkező jószágokat és tulajdonosaikat engedik majd be a vásárterekre. Bár ez eddig is kötelező volt, a múltban nem nagyon helyeztek hangsúlyt az ilyen jellegű kontrollakcióra.

Mint az köztudott, a sertések árusítását a sertéspestis miatt tiltotta be jó ideje a szaktárca. Annak ellenére, hogy tilos volt a vásárterekre bemenni hízókkal, malacokkal, süldőkkel, a vásár melletti utak mentén - nem egyszer a kukoricásban megbújva - rendszeresen kíváltak megvételre disznókat, a hatóságok szemhunyása mellett.

Maurer hozzátette: egyelőre semmit nem tudni arról, hogy a vágóhidak mikortól vásárolják fel az egyszerű emberektől a hízókat, tény azonban az, hogy a minisztérium dolgozik a javaslaton. Ez csak a nagyobb gazdák számára jelentene előnyt, hiszen a vásárban alkalmazott 7 lej helyett a végóhidak 5,5  lejt adnak a hízókért élősúlyban.


A sertéseket ezentúl az állatvásárban is lehet árusítani
A sertéseket ezentúl az állatvásárban is lehet árusítani


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: