2014-05-07 14:45:53• hírek • Kocsis Zoltán

Swoboda: Szatmár nem paradicsom, de modellértékű lehet

Egy napos munkalátogatásra érkezett szerdán Szatmár megyébe Hannes Swoboda osztrák európai parlamenti képviselő. Az EP Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakciójának elnöke „természetesen" méltatta Victor Ponta kormányfő tevékenységét és hevesen bírálta Traian Basescut.

Szatmár megye kapcsán a baloldali politikus kiemelte: a románok, magyarok, németek és romák együttélése szempontjából modellértékű lehet az egész Európában. „Az Európai Uniónak a különböző országok és népek együttműködéséről kell szólnia. Mindannyian egy közös célért kell dolgoznunk, ez pedig a társadalmi jólét", jelentette ki a 67 éves politikus.

„Szatmár megye azonban nem a paradicsom", folytatta. Swoboda szerint a térségnek infrastruktúrára van szüksége és a termálvíz kiaknázásában lát komoly lehetőséget. Fontosnak tartja, hogy Szatmár megyében a tradíciók megőrzése és a fejlődés, a modernizáció érdekében tett erőfeszítések egyaránt jelen vannak. „Szatmár megyében komoly lehetőségek rejlenek. Modellértékű megye lehet úgy Romániában, mint az egész Európában és nem csak az etnikai együttélés szempontjából", hangsúlyozta Swoboda.

A politikus szerint a Romániáról alkotott kép Európában torz. Nem olyan, amilyet az ország igazából megérdemel. „Románia kapcsán nyugaton csak a szegénységre és a kisebbségek gondjaira asszociálnak az emberek. Nem mintha ezek nem lennének reális tényezők, de azt is látni kell, hogy az ország az utóbbi években komoly lépéseket tett", jelentette ki. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Ponta-kormánynak sikerült megemelnie a lehívott uniós támogatások összegét.

Nem nyilatkozott viszont ilyen pozitívan Traian Basescu államfőről, aki szerinte „állandóan csak viszályt kelt. Pedig Románia érdekét az szolgálná, hogy az elnök és a kormányfő közösen képviseljék az országot".

Swoboda ezúttal is nyílt támogatásáról biztosította Romániát (és Bulgáriát) a schengeni övezethez való csatlakozási törekvéseiben. „Remélem, az EP-választások után a csatlakozást ellenző politikusok is félreteszik populizmusukat és belátják: semmi értelme Romániát és Bulgáriát kirekeszteni az övezetből", mondta. „Magyarország közelsége miatt Szatmár megye számára kiemelten fontos lehet az ország schengeni csatlakozása", tette hozzá.

Szatmári látogatását Swoboda Avasfelsőfaluban és Lunaforráson kezdte, majd Szatmárnémetiben találkozott és megbeszélést folytatott a városi és a megyei önkormányzat vezetőivel. A sajtótájékoztatót követően meglátogatta az Unio-gyárat, majd Nagykárolyban a Károlyi-kastélyt. Útján elkísérte Mircea Pascu szociáldemokrata és Ovidiu Silaghi egykori liberális, két napja viszont már szintén szociáldemokrata európai parlamenti képviselő is.

A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége az Európai Parlament hét frakciójából a második legnagyobb az Európai Néppárt mögött. Jelenleg 195 képviselője van, szemben a néppárt 274 képviselőjével. Az S&D frakciójának tagja Romániából a PSD, Magyarországról pedig az MSZP.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: