2010-08-17 15:07:14• hírek • Szatmár.ro

Svábtalálkozó Csanáloson és Vállajon

Első alkalommal rendeznek határon átnyúló svábtalálkozót a hét végén.

Szombaton és vasárnap tartják meg a hagyományos Szatmári Svábtalálkozót - mint köztudott, egyik évben a megyénkben, következő évben Németországban rendezik meg ezt az eseményt. Először fordul elő az, hogy egyszerre két ország ad otthont az összejövetelnek: a fő rendezvény a magyarországi Vállajon és Csanáloson zajlik majd.

Az idei Svábtalálkozó szombaton, augusztus 21-én a Szatmárnémeti Filharmóniában kezdődik ahol jazz és pop koncertet láthatnak az érdeklődők. Fellép: Christil Ungur-Topescu, Marius Popp és a németországi Ricky Dandel. Vasárnap, helyi idő szerint 11 órától a vállaji római katolikus templomban tartják az ünnepi szentmisét, majd a résztvevők átzarándokolnak a Vállaj és Csanálos közötti határátkelőn.

Csanáloson emléktáblát szentelnek a település első plébánosa, Johann Holzer tiszteletére, majd a központi parkban felállítandó szabadtéri színpadon kezdetét veszi a kulturális műsor, amelyen nem kevesebb, mint 30, a régióból, valamint Magyarországról érkező tánccsoport és fűvószenekar lép majd fel. Kaiser Stefan, az NDF regionális alelnökének elmondása szerint a svábtalálkozó alkalmat ad a közös együttlétre és szórakozásra, másrészt a népcsoport hagyományainak a megőrzése, fiataloknak való átörökítése szempontjából van kiemelkedő szerepe.


Fúvószenekarok is fellépnek a svábtalálkozón
Fúvószenekarok is fellépnek a svábtalálkozón


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: