2020-01-30 10:20:47• hírek • Bede Emőke

Sürgős segítségre van szüksége egy lázári kislánynak

Képünk illusztráció.
Képünk illusztráció.

Talán még olvasóink is emlékeznek arra a brutális balesetre, mely tavaly májusban történt Lázáriban: egy betonszállító kamion elgázolt egy édesanyát és a vele levő kislányát is.

„A 112-re befutó segélykérés nyomán a helyszínre egy intenzív terápiás SMURD-rohamkocsi, egy feszítővágós egység és egy tűzoltóautó vonult ki. Mindkét áldozat eszméleténél volt a segítség érkezésekor: a kisgyerek egyedül ki tudott jutni a több tonnás monstrum alól, az édesanyát azonban a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. Az elsősegélynyújtás után mindkettőjüket kórházba szállították” – írtuk akkor a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség tájékoztatása alapján.


Noha a baleset óta közel egy év telt el, a család azóta is nyögi annak minden következményét. Az édesanya jobb lábában még mindig csavarok vannak, a kislány helyzete azonban talán még ettől is nehezebb. Egy, a gyógyulás reményével telt időszak után az öt éves Nóra lába ismét veszélybe került.


Nagylábujját már korábban elvesztette, ám a további szövődmények elkerülése érdekében az orvosok jobbnak látják, ha a kislány lábának térd alatti részét is amputálják. Nóri szülei szeretnék, ha utolsó mentsvárként a németországi orvosok is véleményt mondanának, s abban bíznak, segítségükkel sikerülne megmenteni a kislány alsó végtagját. A család azonban szerény anyagi körülmények között él, melynek okán nem tudják finanszírozni az utazást és a vizsgálatokat. Épp ezért arra kérnek minden jó szándékú személyt, hogy lehetőségeik szerint támogassák őket ezen az úton. Az adományokat a kislány, azaz Nagy Nóra Imola nevére nyitott ING-bankszámlák egyikére lehet utalni:

  • RO12INGB0000999909992180 (lej)
  • RO80INGB0000999909992411 (euró).
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: