2010-06-09 09:41:39• hírek • Szatmár.ro

Felsőoktatási fórum

Román-magyar felsőoktatási fórumot tart Kolozsvárott a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem pénteken, a tanácskozás napirendjén a két ország felsőoktatásának helyzete, továbbfejlesztésének lehetőségei szerepelnek - közölte a rektori konferencia kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint ez az első olyan alkalom, amikor a két ország felsőoktatási vezetői ilyen nagy létszámban találkoznak annak érdekében, hogy megvitassák a magyar és a román, illetve a romániai magyar felsőoktatás helyzetét, valamint tárgyaljanak a felsőoktatási rendszerek továbbfejlesztéséről és az együttműködés lehetőségeiről.
A fórumon részt vesznek a magyar felsőoktatási intézmények rektorai, a magyarországi és romániai oktatáspolitika alakításában meghatározó szerepet betöltő intézményvezetők, felsőoktatási szakemberek és politikusok, a tudományos akadémiák képviselői, valamint az MRK támogatói.

A fórum fő célja az, hogy a két ország felsőoktatása közötti együttműködés további lehetőségeit megalapozzák, kiemelt figyelmet fordítva a magyarországi és a romániai magyar intézmények közötti kapcsolatokra. A rendezvény új lendületet kíván adni a közös képzési és kutatási programok kialakításának, az oktatók, hallgatók és kutatók cseréjének, valamint különböző regionális együttműködési programok fejlesztésének.


A rendezvényen előadást tart Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Ecaterina Andronescu, a Román Rektori Konferencia elnöke, Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Tőkés László, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke, Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke, Péntek János, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnöke, valamint több magyarországi és romániai egyetem vezetője.

A fórumon írják alá a romániai felsőoktatásban magyar nyelven tanuló diákok tehetséggondozását elősegítő együttműködési szerződést. A megállapodás célja, hogy a romániai diákok, oktatók és kutatók jobban megismerhessék a magyarországi felsőoktatási intézményekben zajló tudományos diákköri (TDK) tevékenységet. Cél továbbá, hogy e tapasztalatokat a romániai magyar nyelvű felsőoktatás szereplői saját hagyományaiknak megfelelően, a romániai felsőoktatási tehetséggondozás meglévő szervezeti kereteinek erősítésére, illetve - amely területeken szükséges - e szervezeti keretek megteremtésére felhasználhassák.


A felsőoktatásról fognak tanácskozni
A felsőoktatásról fognak tanácskozni



Pénteken - szintén első alkalommal a szervezet történetében - az MRK plénuma Magyarország határain túl, Kolozsvárott tartja plenáris ülését, ahol megválasztja a szervezet új vezető tisztségviselőit.

A plénum ülésén három további együttműködési szerződést is aláírnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, illetve a Miskolci Egyetem, a Pannon Egyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola között. Ezek célja együttműködés kiépítése és fejlesztése a partner-egyetemek között az oktatás, a tudományos kutatás és az akadémiai élet egyéb területein. E törekvés jegyében a Sapientia EMTE eddig tizenegy magyarországi felsőoktatási intézménnyel alakított ki szerződéses kapcsolatot, amelyek ápolását és fejlesztését kiemelt stratégiai célként kezeli az intézmény.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: