2009-07-22 10:08:25• hírek • Szatmár.ro

Surányi Botond a maraton győztese

Komoly küzdelem zajlott kedd este a karaoke maraton dobogójának első helyezéséért, amelyet végül Surányi Botond szerzett meg magának. A fiatal tehetség Elton John, Can you feel the love tonight című dalával utasította maga mögé versenytársait.

Kilenc igazán tehetséges fiatal lépett színpadra július 21-én, a Szatmár.ro és a MusiC'at Pub második alkalommal megszervezett karaoke maratonjának fináléjában. Délczeg Csongor, Waldman Zelah, Goie Marius, Jucan Rares, Halász Bea, Paul Carina, Muntean Radu, Surányi Botond és Süveg Károly szálltak versenybe a győzelemért.

A döntő tele volt izgalommal, hiszen a versenyzők megpróbálták a legjobb formájukat hozni, s az elhangzott produkciók alapján ez sokaknak maximálisan sikerült is. Az izgalmat tovább fokozta, hogy ezúttal a zsűritagok pontszámai csak részlegesen voltak nyilvánosak, hiszen minden alkalommal valamelyik zsűritag cédulás szavazással pontozott. A papírfecnik egy üvegurnába kerültek, megadva így a lehetőség, hogy a közönség és a versenyzők az összes produkció lejártáig találgathassanak a végeredményről.



Közös fotón a nyertes fiúk és a karaoke maraton zsűritagjai


Mindhárom fiatal tehetség Goie Marius, Jucan Rares és Surányi Botond maximális pontszámot zsebelt be, így ismét színpadra kellett állniuk, hogy kiderüljön ki kapja a karaoke maraton legjobbja címet. Abban mindenki egyetértett, hogy a zsűrinek komoly fejtörést jelentett a végeredmény meghozatala, hiszen három olyan kiváló énekhanggal megáldott fiatalt kellett rangsorolnia, akik kétség kívül mindnyájan megérdemelték volna a győzelmet.

Miután második produkciójukért Goie Marius és Jucan Rares bezsebelték a közönség elismerését, Surányi Botondnak komoly lélekjelenlétre volt szüksége, hogy valami olyat tudjon mutatni, amellyel mindkét fiút maga mögé utasíthatja. A feladatot nagyszerűen megoldotta, hiszen Elton John, Can you feel the love tonight című dalával nem csak első helyezést, de jó néhány rajongót is szerzett magának.



A Musikhaus Attila Hangszerkereskedés is elismerő oklevelet kapott a kíváló fény-és hangtechnikáért, illetve a felajánlott nyereményekért


Surányi Botond, a nagyszerű szerepléséért cserébe hazavihette a fődíjat: a Musikhaus Attila hangszerkereskedés által felajánlott 8 millió lej kézpénzt, illetve a Művészeti Iskola dalrögzítésre lehetőséget adó különdíját is elnyerte. Goie Marius, kapta a Solarex Tours Utazási Iroda 700 lej értékű utalványát, míg a harmadik helyet elért Jucan Rarest, a Consult Scolari Egyesület jutalmazta egy 540 lejes angol nyelvtanfolyammal. A Szatmár.ro a dobogós helyezetteket arany, ezüst és bronz mikrofonnal jutalmazta.



A végeredmény kihirdetését mindenki izgalommal várta


Waldman Zelah két különdíjat is bezsebelt, ugyanis a Fitland 300 lejes utalványa és a Művészeti Iskola énektanfolyama is az övé lett. A Musikhaus Attila hangszerkereskedés meglepetés különdíja egy gitár volt, amelyet Muntean Radu érdemelt ki, a Zitex Kft. 300 lejes férfiöltönyét pedig Délceg Csongor kapta meg. A The Underskies  együttes Halász Beának, Paul Carinának és a második fordulóban versenyzett Németh Henriettának ad lehetőséget, hogy kipróbálja magát a reggae ska együttes vokalistájaként. A közönséget a kitartó és bátorító tapsokért pedig a Fastus Pékség ínyencségeivel jutalmaztuk.

A Szatmár.ro és a MusiC'at Pub második karaoke maratonjának sikere láthatóan jóval meghaladta az előző széria népszerűségét. A versenyzők, a közönség és a partnereink nyitottságát ezúton is szeretnénk megköszöni.


Képgaléria:


Video:


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: