2019-10-31 08:09:52• hírek • Blikk.hu

Súlyosan megsérült Istenes László

Fotó: facebook.com
Fotó: facebook.com

Eleinte idegbecsípődésre gyanakodott Istenes László, de két hét után kiderült, sokkal nagyobb a baj, mint gondolta.

A TV2 Mokka műsorvezetője a keresztcsontját törte, miután a focipályán ütközött egy hatalmasat, majd szerencsétlenül ért földet. Az orvosok egy hét kényszerpihenőre ítélték a tévést, de a teljes gyógyulás hat, sőt, akár nyolc hét is lehet.
 

– Három nap után még csak a csapat masszőréhez fordultam, hiszen a derekamban érzett szúró fájdalom miatt arra gondoltam, csak idegbecsípődésről van szó, amit ki kell mozgatni és majd szépen lassan elmúlik – mesélte a Blikknek a Szent Imre kórházban lábadozó Istenes, aki a Szentlőrinci Atlétikai Club labdarúgócsapat elnöke és egyben az öregfiúkcsapat támadó középpályása. Elmondása szerint egy két héttel ezelőtti meccsen történhetett a baj, amikor is fájó derékkal hagyta el a pályát. Nem érezte az esés utáni sérülését súlyosnak, ezért a masszőr után a gyógytornászánál kopogtatott. Két kezelésen túl, a makacsul szűnni nem akaró fájdalom után Istenes mégis úgy döntött, orvossal is megvizsgáltatja magát, hogy végre kiderüljön, mi lehet a baj.
 

– Miután kibújtam az MRI-gépből, a doktornő rögtön azt kérdezte tőlem, hogy elestem-e. Először nem is értettem, mire gondolhat, mert nem volt traumatikus emlékem egy hatalmas zakózásról, de kiderült, hogy valóban a két héttel ezelőtti földet érés miatt fájhat a derekam. Orvosi kifejezéssel élve egy betörés van a keresztcsontomon, amivel túl sok teendőm nincs, pihennem kell, illetve fájdalomcsillapítót és infúziót kapok. Egy hétig bent is tartanak, hogy biztosra menjenek, tényleg nem terhelem.
 

A Mokka népszerű műsorvezetője hat hétig nem emelhet nehezet és kímélnie kell magát, a sportot pedig minimum nyolc hétre elfelejtheti.
 

– Nehéz ez nekem, aki meglehetősen aktív életet él, egyszerre négy helyen kell helytállnom. Focizni biztos nem tudok egy ideig, de hétfőn már adásban leszek a TV2-n, amit az orvosok is engedélyeztek. Olyan státuszom van, ami nem engedi meg, hogy betegállományba menjek, most is épp az infúzióra várok, de itt van előttem a laptop, amellyel dolgozom.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: