2013-05-02 10:24:59• hírek • MTI

Súlyos nyelvtani hibákat vétett Gasparovic szlovák államfő

Súlyos nyelvtani hibákat követett el Ivan Gasparovic szlovák államfő, amikor nemrégiben Nyitrán egy nemzetközi bonsai kiállításon beírt az indonéz pavilon emlékkönyvébe.

A pozsonyi indonéz nagykövetség által nyilvánosságra hozott felvétel szerint Gasparovic a "krásy" (szépség) szó végén az ipszilont lágy i-re cserélte (krási), ami a szlovák helyesírásban nagyon durva hibának számít. Ezt az  általános iskola ötödik osztályában tanulják a gyerekek - jegyezte meg a Novinky.cz cseh hírportál.
A mindössze kilenc szóból álló mondatban Gasparovic ráadásul sem a vesszőt, sem a mondat végi pontot nem tette ki.
"Errare humanum est", vagyis "Tévedni emberi dolog" - kommentálta újságírói kérdésre az esetet Marek Trubac, a szlovák köztársasági elnök szóvivője.

A Sme című napilap internetes kiadása megjegyezte: a kínos esetre alig fél évvel azután került sor, hogy Gasparovic analfabétának minősítette az újság egyik munkatársát, amikor aziránt érdeklődött, milyen okok miatt halogatja Jozef Centés, a korábbi parlament által megválasztott főügyész hivatalos kinevezését. "Ön analfabéta? Ön nem érti az alkotmánybíróság döntését" - mondta akkor Gasparovic a Sme riportérének.

Ingrid Hrubanovicová nyelvész szerint nem meglepő, hogy Gasparovic súlyos nyelvtani hibát vétett, mert úgy véli, hogy a szlovák politikusok és önkormányzati vezetők szövegei nyelvhelyességi szempontból gyakran sok kívánnivalót hagynak maguk mögött. Gasparovic bejegyzését tartalmazó fénykép rövid időn belül felkerült a világhálóra, s Szlovákiában ezrek szórakoznak rajta - írja a Novinky.cz.

A mai szlovák államfő egyébként elhíresült nyelvbotlásairól. Néhány éve, második elnökválasztási kampányában például kijelentette: nem volt egyszerű döntést hozni arról, hogy "induljak az államfő elnökének tisztségéért".
"Több mint négyszáz napon át utazgattam Szlovákiában, ami majdnem egy év" - dicsekedett ugyancsak az akkori kampány egyik televíziós vitájában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: