2017-02-15 12:00:43• hírek • MTI

Súlyos közlekedési baleset Magyarországon, több román jármű is érintett

fotók: Digi24.ro
fotók: Digi24.ro

Aradról három rohammentőt és három mentőautót küldtek annak a tömegbalesetnek a helyszínére, amely az M43-as autópályán, a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely közelében, magyar oldalon történt szerda reggel, és amelyben egy román autóbusz is érintett - közölte a Digi24 román hírtelevízió. Az autóbuszjáratot működtető román társaság közleménye szerint nem a busz utasai a karambol áldozatai.

A hírtelevízió képeket is közölt a baleset helyszínéről. Ezeken az látszik, hogy a sűrű ködben legalább egy kamion, egy román rendszámú autóbusz és legalább két kisbusz ütközött össze.

A hírtévének az a román szemtanú nyilatkozott a helyszínről, aki a segélyhívó számon jelentette a balesetet. Elmondta: a köd miatt 80 kilométeres sebességkorlátozás volt érvényben az autópályán. A szemtanú szerint egy brassói rendszámú kamion, egy Hamburgból Romániába tartó román autóbusz és három kisbusz ütközött össze. Elmondása szerint egy korábbi baleset miatt a kisbuszok az úttesten vesztegeltek, az autóbusz vezetője a nagy ködben ezt későn vette észre és nem tudta elkerülni az ütközést. A szemtanú elismerően szólt arról, hogy a magyar katasztrófavédelem gyorsan a helyszínre érkezett.

A Németország és Románia között menetrend szerint közlekedő autóbuszt működtető Eurolines román társaság közleményben tájékoztatott arról, hogy a balesetet szenvedett autóbuszán 17 utas utazott, és egyikük sem szenvedett sérüléseket. A román buszról csupán a sofőrt kellett kórházba szállítani.

Az aradi katasztrófavédelem szóvivője a magyarországi katasztrófavédelemtől kapott információkra hivatkozva arról számolt be, hogy a baleset 15 áldozata közül hárman életüket vesztették. Nem tudott azonban az áldozatok állampolgárságára vonatkozó információkat közölni.

A Digi24 hírtelevízió értesülése szerint idő közben ötre emelkedett a karambol halálos áldozatainak a száma, egyikük pedig román állampolgár.

További fényképek a Digi24.ro oldalán!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: