2014-08-04 10:59:22• hírek • MTI

Súlyos gondokat okoztak a zivatarok Csehországban

Komoly közlekedési problémákat és nagy anyagi károkat okoztak vasárnap este a kiadós zivatarok Csehországban, főleg a keleti országrészekben.

Prostejov és Sumperk városok környékén a kora esti órákban mintegy 70 milliméternyi csapadék esett, aminek következtében megáradtak a helyi patakok, s a falvakban több mint száz házat, gazdasági épületet elöntött a víz.

A Jeseníky hegységben a lezúduló víz miatt két nyári gyermektábor is veszélybe került. A mintegy 80-80 lakót az esti órákban evakuálták és biztonságos helyre szállították - jelentette a közszolgálati hírtelevízió (CT24) hétfőn reggel.

Chrudim mellett a víz miatt szintén evakuálni kellett egy gyermektábort.

Fennakadások voltak a közúti és a vasúti közlekedésben is, elsősorban a délkeleti Vysocina régióban. A sínekre dőlt fák, lecsúszott kövek miatt hat helyen leálltak a vonatok. A legtöbb probléma Jihlava környékén volt, de hétfő reggel a közutak már mind járhatóak voltak. Néhány közlekedési baleset is történt személyi sérülésekkel, de haláleset nélkül.

A délkelet-csehországi Trebíc város mellett a megáradt helyi patak elárasztott s részben elzárt a külvilágtól egy kisebb üdülőközpontot, ahonnan a lakók egy részét tűzoltók menekítették ki.

Az észak-morvaországi Olmütz környékén a vihar következtében leszakad egy magas feszültségű vezeték, és számos település órákon keresztül villanyáram nélkül maradt.

Zivatar okozta problémákat jelentettek a Prágától keletre fekvő Pardubice, illetve a Hradecky régióból is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: