2018-07-28 10:38:18• hírek • Szatmár.ro

Súlyos baleset történt Szatmárudvariban

Két haszongépjármű ütközött, majd csapódott egy ház kerítésének. Az egyik jármű olyan erővel csapódott be, hogy áttörte azt és a ház udvarán landolt. Ketten súlyosan megsérültek.

A balesetet szenvedett járművek közül az egyik, egy Iveco típusú gépkocsi volt, ezt egy 33 éves férfi vezette, vele még négyen utaztak. A másik egy kenyérszállító autó volt, amelynek egy 29 éves fiatal volt a sofőrje.


Az ütközés egy kereszteződésben történt Szatmárudvariban. Egyelőre úgy tudni, elsőbbségadás elmulasztása okozta a szerencsétlenséget.


A járművekben utazó hat utas közül ketten súlyosan megsérültek. Az áldozatok közül az egyik a kenyérszállító autó 29 éves sofőrje, a másik pedig az Ivecoban az ablakhoz legközelebb ülő utasa.


A helyszínre több SMURD rohammentő és rendőrautó is érkezett. Sajnos a tűzoltóság közbenjárására is szükség volt, mert az egyik sofőr beszorult a volán mögé, csak speciálisan erre a célra felszerelt járművekkel lehetett kiszabadítani. Arról már nem is beszélve, hogy mindkét autó egy villanyoszlop közvetlen közelében csapódott be, így fennállt a veszélye annak, hogy tűz keletkezik. A két súlyos sérültet azonnal kórházba szállították.


Jelenleg is folyik a nyomozás, pontosan mi is okozta a balesetet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: