2014-06-24 16:39:52• hírek • MTI

Kolumbián kívül mindenki győzelmi kényszerben

Kolumbia már biztos továbbjutó, ám a C csoport másik három csapatának még egyaránt van esélye a nyolcaddöntőbe jutásra, de ehhez Elefántcsontpartnak, Japánnak és Görögországnak is győznie kell a brazíliai labdarúgó-világbajnokság utolsó csoportfordulójában.

Abból a szempontból az egypontos ázsiai együttes van a legkedvezőbb helyzetben, hogy a dél-amerikaiak ellen lép pályára, hiszen keddi riválisa akár rá is pihenhet a kieséses szakaszra. A kolumbiaiak ugyanakkor a csoportelsőséget még nem biztosították be, s azt ígérik, hogy a harmadik fordulóban sem vesznek vissza eddigi tempójukból.

"Mindig a következő feladatra koncentrálunk, most Japán következik. Nehéz meccs lesz, de javulni akarunk és győzni" - fogadkozott Cristian Zapata, a kolumbiaiak belső védője.

A második továbbjutó helyért küzdők közül a pontszámot tekintve a három ponttal álló Elefántcsontpart van a legkedvezőbb helyzetben, s Didier Drogbáék az eddig visszafogottan teljesítő görögök ellen esélyesnek számítanak.

"Kolumbia ellen nem érdemeltünk vereséget, ám most már csak a görögökkel szabad foglalkoznunk. Le kell győznünk őket, mert így juthatunk a következő körbe" - vázolta fel a tanítványaira váró egyértelmű feladatot Sabri Lamouchi, az elefántcsontpartiak szövetségi kapitánya, aki azt is jelezte, hogy nem tervez változtatást az eddigi kezdőcsapatához képest. A szakember Yaya és Kolo Touréra is számíthat, akik úgy döntöttek, testvérük múlt heti halála ellenére a válogatottal maradnak.

Az afrikai ország csapata még sosem jutott be a nyolcaddöntőbe vb-n, s most nem csak a játékosok, de a hazai szövetség is érzi a lehetőséget, ezért a vezetők már bejelentették, hogy az eredetileg beígért - s meg nem nevezett - bónusz dupláját kapja meg a csapat, ha győz kedden.

A görögök szintén bizakodóak, annak ellenére, hogy mindössze egy ponttal, rúgott gól nélkül, mínusz hármas gólaránnyal állnak a négyes utolsó helyén.

"A japánok elleni meccs minden nehézsége ellenére egyértelműen javulóban van a játékunk, s mindenki szeme előtt az a cél lebeg, hogy bejussunk a nyolcaddöntőbe" - mondta Kosztasz Kacuranisz, a görögök 35 éves csapatkapitánya, aki kiállítása miatt nem játszhat a sorsdöntő összecsapáson.

A C csoport programja:
Kolumbia - Görögország 23.00
Japán - Elefántcsontpart 23.00

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: