2015-10-11 23:06:00• hírek • Kocsis Zoltán

A „román Böde” is lecsapott Feröerre

Románia és Magyarország egyaránt három gólt lőtt idegenben az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, ám ez csak előbbinek volt elég a győzelemhez a Feröer-szigeteken, utóbbi viszont ezzel együtt is kikapott Görögországban. Ezzel eldőlt, hogy - a Finnországban döntetlenező Észak-Írország mögött - Románia végzett a második helyen és kijutott a kontinensviadalra, Magyarország pedig a harmadik - és még izgulhat a legjobb harmadik helyért és ezzel az automatikus kijutásért.

Bernd Storck a fél csapatát kicserélte a csütörtöki, Feröer-szigetek elleni meccshez képest: Guzmics Richárd, Nagy Ádám, Bódi Ádám, Nemanja Nikolics és Tőzsér Dániel ki, Leandro, Németh Krisztián, Lovrencsics Gergő, Böde Dániel és Elek Ákos pedig bekerült a kezdőbe.

Ezzel együtt a találkozó ugyanolyan rosszul kezdődött, mint csütörtökön: az 5. percben Kosztasz Sztafilidisz kapott remek labdát és az ötös bal sarkáról megszerezte a vezetést. Ez volt Görögország első gólja ebben a selejtezősorozatban hazai pályán!

A korai gól természetesen megfogta a magyar csapatot, a már biztos csoportutolsó görögöket pedig kényelmessé tette. Ez pedig rendre dekoncentrációhoz szokott vezetni. A 22. percben Dzsudzsák Balázs lövése felpattant egy védőn, Böde Dániel csak előre bevetődve érte el a labdát, de így is majdnem kiegyenlített. Két perccel később Dimitrisz Pelkasz hagyta állva nagyon csúnyán Kádár Tamást, de kapu fölé bombázott. Újabb két perccel később Leonardo ívelt be remekül a baloldalról, Lovrencsics megelőzte Sztafilidiszt és fejjel kiegyenlített.

Az első félidő meghatározó embere Sztafilidisz volt tehát, ám az Augsburg védőjét a 35. percben sérülés miatt le kellett cserélni. Amikor egy szöglet után Juhász Roland kapu mellé lőtte a labdát, még pályán volt, Lovrencsics remek, de kapu fölé szálló lövésénél viszont már nem.

Már az első félidő is felszabadult játékot hozott két olyan csapat részéről, amelynek nem nagyon volt már veszíteni valója, a második játékrészben viszont kifejezetten élvezetes és változatos produkcióval rukkoltak elő a főszereplők. És elkezdtek potyogni a gólok. Az első az 55. percben, amikor Dzsudzsák szögletét Elek csúsztatta meg, a hosszú sarkon érkező Némethnek pedig nem maradt más dolga, mint hogy egy méterről a hálóba passzoljon. Alig négy perccel később remek egyérintős passzjáték után Panajotisz Tahtszidisz 15 méterről kiegyenlített. A csereként beállt Kalmár Zsolt a 75. percben két jó csel után hozta kihagyhatatlan helyzetbe Némethet, aki ezúttal sem hibázott. Ekkor úgy tűnt, három vereség és ugyanannyi döntetlen után Magyarország végre megszerzi első győzelmét Görögországban.

Csakhogy újabb egy perccel később Kosztasz Mitroglu lépett ki az egymástól távolra helyezkedő védők között és Király Gáborral egyedül maradva ismét kiegyenlített. Két csere, az egyik oldalon Panajotisz Koné, a másikon Nikolics került közel a gólszerzéshez - ami előbbinek a 86. percben össze is jött José Holebas beadása után. Első gólja után tehát első győzelmét és megszerezte Görögország, köszönhetően annak is, hogy a 94. percben egy szabadrúgás után Fiola Attila öt méterről gyengén és középre „passzolta" a labdát, Oresztisz Karnezisz pedig könnyedén védett.

Jelentősen megváltoztatta kezdőcsapatát Anghel Iordanescu is, hisz a finnek elleni csütörtöki meccshez képest a Feröer-szigeteken nem volt ott a himnusznál Paul Papp, Lucian Sanmartean, Claudiu Keserü és Alexandru Chipciu, helyükre Alexandru Matel, Mihai Pintilii, Adrian Popa és Cosntantin Budescu került.

Budescunak pedig csak négy percre volt szüksége ahhoz, hogy igazolja: a pályán a helye. Egy remek szabadrúgás-kombináció után ugyanis 16 méterről megszerezte a vezetést a vendégeknek. A bekapott gól azonban nem fogta meg a feröerieket, olyannyira, hogy háromszor is közel kerültek az egyenlítéshez. Előbb Jóan Edmundsson maradt le centikkel egy bal oldali beadásról, majd Hallur Hansson lövését ütötte szögletre bravúrral Ciprian Tatarusanu, végül pedig Sonni Nattestad lőtt kapu mellé három méterről.

Az első félidő ráadásában aztán ismét villant a „román Böde" és egészen valószerűtlen szögből, a 16-os vonalával egy vonalban, de az alapvonal közeléből lőtt hatalmas gólt - kellett ehhez persze Gunnar Nielsen kapus hibája is. Álljunk meg azonban egy pillanatra Budescunál, nem lehet ugyanis nem észrevenni a párhuzamot közte és Böde között. A román listavezető Astra gólkirályjelöltje ugyanúgy leginkább a sajtó és a szurkolók nyomására került be a válogatottba, mint a magyar listavezető Ferencváros gólkirályjelöltje, Böde. Jön a Feröer-szigetek elleni meccs és mindketten egy-egy duplával mentették meg válogatottjaikat, illetve azok kapitányát...

A második félidő Hansson újabb lövésével és Tatarusanu újabb védésével kezdődött, majd a két csapat játékosai leginkább távoli lövésekkel próbálkoztak. A 73. percben Ivan Kružliak játékvezető vívta ki a közönség antipátiáját, miután Ovidiu Hoban kezezése után nem adta meg a jogos tizenegyest a hazaiaknak.

Budescu két helyzete után a 83. percben Alexandru Maxim oszlatott el minden fontos kérdést, miután labdát szerzett a hazai tizenhatos előtt, a Popával való összjáték után pedig higgadtan a kapuba lőtt.

Románia ezúttal sem volt túlságosan meggyőző, főleg a védelem közepét érte sok kritika, ám összességében magabiztos győzelmével (idén csak Feröer-szigeteket tudta megverni!) bebiztosította második helyét a csoportban, ezzel 2008. után ismét ott lesz az Európa-bajnokságon.

Mi kell ahhoz, hogy Magyarország is kijusson pótselejtező nélkül? A legjobb harmadik helyre komoly realitással Ukrajna és Törökország pályázik még. Ehhez az ukránoknak le kellene győzniük odahaza a már kijutott Spanyolországot - ez az egyszerűbb helyzet. A bonyolultabb a törököké. Nekik meg kell verniük a már kijutott Izlandot és reménykedniük kell, hogy Lettország kikap Kazahsztántól. Ebben az esetben ugyanis a lettek lesznek az utolsók, így a törökök nem hat, hanem csak két pontot veszítenek (a hat csapatos csoportokban az utolsók ellen szerzett pontokat ugyanis levonják a harmadik helyezettektől, hogy az öt csapatos csoport harmadikja nem kerüljön hátrányba).

Szóval hétfőn és kedden izgulnunk kell, ha Magyarországot ott szeretnénk látni a jövő éve Európa-bajnokságon Franciaországban.

F csoport, utolsó selejtezőforduló:
Görögország - Magyarország 4-3
gólok: Sztafilidisz (4.), Tahtszidisz (57.), Mitroglu (79.), Kone (86.) illetve Lovrencsics (26.), Németh (54. 75.)

Feröer-szigetek - Románia 0-3
gólok: Budescu (4., 45.), Maxim (82.)

Finnország - Észak-Írország 1-1
gólok: Arajuuri (87.) illetve  Cathcart (31.)

A csoport végeredménye:
1. Észak-Írország1063116-  8 +8 21
2. Románia1055-11-  2 +9 20
3. MAGYARORSZÁG1044211-  9 +2 16
4. Finnország10334  9-10  -1 12
5. Feröer102-8  6-17-11 6
6. Görögország10136  7-14  -7 6

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: