2015-10-13 10:31:51• hírek • MTI

Storck szerint nagyszerű eredmény a harmadik hely

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint nagy siker, hogy a harmadik helyen zárt a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, és legrosszabb esetben pótselejtezőt játszik. Utóbbira hétfő este csökkentek az esélyek, mivel Ukrajna nem tudta legyőzni Spanyolországot.

Az M4 Sport7fő című műsorában elhangzott interjúban a német szakember elmondta, nehéz helyzetbe került, amikor Dárdai Páltól átvette a nemzeti csapat irányítását, ugyanis nem ismerte a játékosokat, és a futballisták sem őt.

"Négy meccs várt ránk, el kellett érnünk a nagy célunkat az egész ország számára. Ez pedig a pótselejtezős hely volt. Nagyon nehéz volt, de az egész csapat, a stáb, a vezetőség, mindenki, így együtt kiváló munkát végeztünk. Szerintem ez egy nagy siker az együttesnek, hogy pótselejtezősök vagyunk" - mondta Storck, akinek vezetésével előbb a románok ellen otthon, majd az északírek vendégeként játszott döntetlent a válogatott, majd legyőzte Feröer-szigetek csapatát, végül vasárnap vereséget szenvedett a sereghajtó görögöknél.

A tréner hangsúlyozta, amennyiben pótselejtezőre kényszerül együttese, úgy marad a korábbi, alapvetően védekező futballnál.     Szerintem a selejtezősorozat alatt megtaláltuk a stílusunkat. Nagyon jól védekeztünk, fegyelmezettek voltunk, és abból indultunk meg előre - mondta.  Úgy vélte, a jövőben meg fogják mutatni, mit tudnak még. Fontosnak nevezte, hogy ha az első mérkőzést idegenben vívják, ott gólt szerezzenek. "De nem a legelejétől kell letámadnunk. Meg kell néznünk előbb, hogy milyen lehetőségeink vannak, és utána gólt szerezni. Minden idegenbeli gól duplán számít" - fogalmazott.

A szakvezető hozzátette, hogy itthon is a saját futballját kell játszania a válogatottnak. "Minden az eredménytől függ. De itthon többet kell kockáztatni" - vélekedett, ugyanakkor hangsúlyozta, a szurkolóknak meg kell érteniük: nem attól függ egy csapat támadójátéka, hogy két-három csatárral lép pályára.

A válogatott hétfő este közelebb került ahhoz, hogy legjobb harmadikként kijusson a Európa-bajnokságra, mivel a csapatra ebből a szempontból "veszélyes" ukránok Kijevben 1-0-s vereséget szenvedtek a legutóbbi két Európa-bajnokságon győztes spanyol válogatottól. Mivel ebben a csoportban a szlovákok 4-2-re győztek Luxemburgban, így ők jutottak ki egyenes ágon a kontinensviadalra, az ukránok pedig a csoportharmadikak összevetésében nem előzték meg a magyarokat.

A kijevi összecsapáson a hazaiak könnyedén vezetést szerezhettek volna, de előbb középen éppen csak lemaradt a labdáról az érkező játékos, pár perccel később pedig David De Gea, a spanyolok kapusa két hatalmas bravúrt mutatott be.

A 22. percben egy nagyszerűen kidolgozott támadás végén előnybe kerültek a spanyolok, Thiago Alcántara beadását a válogatottban debütáló Mario Gaspar fejelte a hálóba. Három perccel később gyakorlatilag el is dönthette volna az összecsapást Vicente Del Bosque csapata, de Cesc Fabregás kihagyta a saját maga által kiharcolt 11-est.

A fordulást követően az ukránok egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a spanyolokra, de De Geával az élen nem tört meg a vendégek hátsó alakzata. A hajrában az ukránok kissé elfáradtak, így nem volt esélyük a fordításra.

Ez az eredmény azt jelenti, hogy a magyar válogatottat már csak az A csoportban szereplő török válogatott előzheti meg a legjobb harmadik helyért zajló versenyben. A törökök közvetlen kvalifikációjához az kell, hogy kedden hazai pályán legyőzzék a már továbbjutott izlandi csapatot, és e mellett a sereghajtó, nyeretlen kazahok három pontot szerezzenek Lettországban. Minden más esetben a magyar válogatott, legjobb csoportharmadikként biztosítja helyét a jövő évi franciaországi kontinensviadalon, így 44 év után szerepelhet újra Európa-bajnokságon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: