2018. február. 19., hétfő
Névnap:
2017-10-07 10:21:45• hírek • MTI

Storck: a játék képe és az eredmény is fontos

Támadó felfogású svájci csapatra számít a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A német szakvezető a pénteki sajtótájékoztatón kifejtette: az ellenfél nem bízza majd a véletlenre a három pont megszerzését, mert mindenképpen szeretné megtartani első helyét a csoportban. "Bizonyítottuk már, hogy egyenrangú szinten tudunk futballozni a legnagyobbakkal is. Nekünk nincs veszítenivalónk a meccsen. A játék képe és az eredmény ugyanolyan fontos lesz számunkra" - mondta az MTI érdeklődésére Storck, aki arról is beszámolt, hogy tudja már, ki lesz a csapatkapitány az eltiltott Dzsudzsák Balázs távollétében, de nem árulta el, mivel pénteken este vagy szombaton reggel közli majd a játékosokkal.
    
Pátkai Máté kifejtette, mivel a magyar válogatott harmadik helye még nem biztos, így százszázalékos erőbedobással küzdenek majd, mert azt semmiképpen sem szeretnék kiengedni a kezükből. "Nekünk fognak esni, de ezeket a rohamokat meg kell fékeznünk" - jelentette ki a Videoton középpályása, aki bár nem játszott a két gárda tavalyi, budapesti mérkőzésén, úgy vélte, azon sikerült bizonyítani, hogy a magyaroknak ezúttal is lehet keresnivalójuk az esélyesebb svájciak ellen, már csak azért is, mert a teher inkább a riválison van.

"Nemhogy megnehezíteni szeretnénk a dolgukat, hanem borsot is törni az orruk alá" - mondta Bese Barnabás, aki elárulta, külön is készült a svájci csatárokból, mivel a stáb erre a célra összeállított egy felvételt a vetélytárs támadóiról.



Nem akar döntetlenre játszani a svájci labdarúgó-válogatott a magyarok elleni Vladimir Petkovic szövetségi kapitány szerint. A szakvezető pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy éppen ezért a lehető legjobb tizenegyet fogja pályára küldeni Bázelben, azaz nem pihenteti azokat a játékosait, akik egy esetleges sárga lapos figyelmeztetéssel kihagynák kedden a csoportelsőségről döntő, portugálok elleni mérkőzést Lisszabonban.
   
 "A magyarok tavaly kifejezetten jól játszottak ellenünk és egy hónapja a portugálok ellen is. A vártnál rosszabb eredmények ellenére jó csapatnak tartom a magyart" - mondta Petkovic.
    
Xherdan Shaqiri úgy vélte, kemény meccsre számíthatnak, mert egy éve Budapesten is meggyűlt a bajuk a magyarokkal, akiket csak nehezen győztek le 3-2-re.  "Vannak jó futballisták ellenfelünknél, nem lesz egyszerű dolgunk, de az első perctől száz százalékot fogunk nyújtani" - mondta a Stoke City középpályása, akit hiába faggattak a négy nap múlva esedékes lisszaboni találkozóról.
    
Yann Sommer kapus arról beszélt, hogy bár több hiányzója van a svájci együttesnek, de "elég mély a kerete", így nem okoz gondot a pótlásuk. "Most megmutathatjuk, hogy nem csupán 23 játékosunk van, bárkit bedobhatunk a mély vízbe" - mondta a Borussia Mönchengladbach hálóőre.
    
A svájciak tájékoztatása szerint eddig 32 ezer jegy kelt el a találkozóra, de reményeik szerint szombaton megtelik a 37 500 szurkoló befogadására alkalmas St. Jakob Park.

A svájciak százszázalékos teljesítménnyel vezetik a selejtezőcsoportot, amelyben a magyarok nyolc forduló alatt tíz pontot gyűjtve a harmadik helyen állnak, de utóbbi együttes már nem léphet előrébb, így - ahogy 1986 óta mindig - biztosan lemarad a világbajnokságról.
    
A svájci-magyar találkozó szombaton 21.45-kor kezdődik a bázeli St. Jakob Parkban az olasz Paolo Tagliavento sípjelére.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Gulácsi - Bese, Kádár, Guzmics, Korhut - Pátkai, Elek - Varga, Stieber, Lovrencsics - Eppel 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: