2009-04-07 16:02:17• hírek • www.ma.hu

Stiklik a sztárpárshowban

Óriási stiklik vannak a sztárpárshow hátterében - állítja egy stábtag, aki szerint több alkalommal is felmerült a csalás vádja, például a Hajdú-Sarka páros, valamint a Torgyán és a Fásy házaspár szereplésénél.

Egy stábtag szerint a Mr. és Mrs. show-ban nem minden páros tagjai ismerik annyira társukat vagy vannak tisztában a szokásaival, ám olykor akad segítségük is. A Hajdú Péter és Sarka Kata, valamint a Torgyán és a Fásy házaspár esetében is felmerült a csalás gyanúja - adta hírül a Blikk.

A lapnak a stábtag elmondta, tudomása szerint Fásyéknak a kislányuk "súgott" a nézőtérről: amikor édesanyja a jobb kezével adott választ, Zsülike a jobb füle mögé simította a haját, hogy azt a másik oldalon édesapja lássa.

A Blikknek az informátor elárulta, Torgyán és neje esetében furcsa volt, hogy az utolsó fordulóban mindenre gondolkodás nélkül feleltek, lehetséges, előre megvolt, mit válaszolnak.

A Hajdú-Sarka páros pedig a Párcsata folyamán többeknek eldicsekedett, hány alkalommal nyújtják fel a rózsaszín és a kék kesztyűt. Egyedül Hajdú Péteréket lehetett elérni: a páros a Blikknek elmondta, megdöbbent a felételezésen, nem értik, miért fáj másnak az, hogy ők ilyen jól ismerik egymást. Szó sincs csalásról. Sarka Kata hozzátette, egyébként ő úgy tudja, hogy csak három kérdésre adtak jó választ a tízből. Hajdú Péter megjegyezte, hogy nincs is szükségük csalásra, szép pénzt kapnak a szereplésért is - adta hírül a Blikk.

A TV2 szóvivője, Magyar Rita a lapot úgy tájékoztatta, hogy a csatornát meglepték a feltételezések. Mindenképpen utánanéznek majd az állításoknak - írta meg a Blikk.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: