2015-04-20 18:03:16• hírek • Kocsis Zoltán

Stef lett az észak-nyugati fejlesztési régió tanácsának alelnöke

Április 20-án, hétfőn Szatmárnémetiben ült össze az észak-nyugati fejlesztési régió tanácsa, amelyen többek között tisztújításról is határoztak a tagok és jóváhagyták a következő évek terveit is.

A fejlesztési tanácsa szűkszavú közleményben tájékoztatott arról, mi zajlott a több órás megbeszélésen. Ebből kiderült, többek között, hogy a tisztújítást követően Zamfir Ciceu, a Máramaros Megyei Tanács elnöke vette át a fejlesztési régió tanácsának elnöke is, míg Adrian Stef szatmári tanácselnök lett az alelnök.

A megbeszélésen elfogadták az észak-nyugati fejlesztési régió 2014-2020-as időszakra vonatkozó fejlesztési tervet valamint az „Észak Erdély" elnevezésű regionális szállítási stratégiát. A tagok tájékozódhattak továbbá a 2007-2014-es periódus regionális operatív program stádiumáról és megszavazták az Észak-Nyugati Fejlesztési Ügynökség sokéves költségvetését és beszámolóját.

Ami azonban számunkra, szatmáriaknak a legfontosabb, hogy a fejlesztési tervek között szerepel a Szatmárnémeti - Barlafalu és a Krasznabéltek - Dobra - Nántű - Szilágykorond - Bogdánd - Hadad - megyehatár útvonal rehabilitálása.

Az Európai Unió a 2014-2020-as periódusra 661 millió eurót különített el az észak-nyugati fejlesztési régió számára. Ebből 204 milliót fordítana az infrastruktúra (közel 600 km) modernizálására a tanács, további 240 milliót pedig többek között a közintézmények hőszigetelésére, a tömegközlekedés modernizálására.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: