2008-12-12 19:47:51• hírek • Parajdi Andrea

Startolt az Ötletbörze

Mint ismeretes, idén immár hatodjára rendezi meg a Hans Lindner Alapítvány az Ötletbörze című játékot, amely lehetőséget ad a diákok számára vállalkozói képességeik felismerésére. A játék startját december 12-én, pénteken 17 órai kezdettel szervezték meg, ahol az Ötletbörze minden fázisáról tájékoztatták a diákokat.

Koczinger Tibor, a Hans Linder Alapítvány igazgatója elmondta, ezzel a játékkal lehetőséget szeretnének adni a fiataloknak, hogy kipróbálják magukat az üzleti világban. Mint mondta, azért választották idén a Learning business, by doing business, azaz Tanulj meg vállalkozni, úgy, hogy gyakorlod a vállalkozást szlogent, mivel ezáltal is ösztönözni próbálták a fiatalokat arra, hogy merjék megvalósítani vállalkozási ötleteiket.

Az Ötletbörzét tavaly egy új felépítés alapján indították el, amely lehetővé tette a diákok széleskörű tapasztalat-, illetve eszmecseréjét. A struktúra idén is hasonló, a januárban induló játék első három hónapja ezúttal is a félkészítőkről szól. Ebben az időszakban, a csapatok részt vehetnek a szervezők és támogató partnereik közreműködésével előkészített kurzusokon, ahol a projektkészítés fázisait, a vállalkozási ötletek felépítését, a pénzügyi kockázati lehetőségeket is sorra veszik. A tréningeket helyi vállalkozók tartják majd, akik saját cégüket bemutatva ábrázolják az üzleti világot. A versenyre jelentkező csapatoknak ezt követően kell egy komplex vállalkozói pályázatot elkészíteniük.

A résztvevőkre idén is nagyszerű kaland vár, hiszen a legjobb tíz csapat, elutazhat egy-egy hetes táborba, ahol a diákok egy számítógép-vezérlésű szimulátoron próbálhatják kis vállalkozói képességeiket. A szervezők idén is biztosra vélik, hogy nem lesz hiány zseniális vállalkozási ötletekből.

Startolt  a hatodik Ötletbörze

Startolt  a hatodik Ötletbörze

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: