2016-07-27 00:32:35• hírek • Kocsis Zoltán

Stanciu tartja életben a Steauát

fotó: sparta.cz
fotó: sparta.cz

Az első, cseh gól után komoly bajba kerülő Steaua a második félidőre ismét ki tudta egyenlíteni az erőviszonyokat a Sparta Prága otthonában, legjobbja, Nicolae Stanciu remek szabadrúgásgóljával pedig teljesen megérdemelten egyenlített. A prágai 1-1 remek kiindulópont lehet a szerdai visszavágó előtt.

A Steaua rögtön aktívan kezdett, Marko Momcsilovics többször is bátran futott fel a bal oldalon, amikor pedig beadásával remekül megtalálta Nicolae Stanciu fejét, ez a jelenetsor előrevetítette a következő 80 perc eseményeit: a vendégek soraiban ugyanis leginkább ez a két játékos rukkolt elő az átlagnál jobb játékkal. A hazai csapatban szintén a baloldal volt aktívabb és veszélyesebb, elsősorban Tiémoko Konaté robbanékonysága és cselei révén, amivel Gabriel Enache nem tudott mit kezdeni. A meccs addigi legnagyobb ziccere is erről az oldalról indult, David Lafata azonban öt méterről Florin Nita kapusba bombázott. Öt perccel később szintén ezen az oldalon jutott szöglethez a Sparta, Josef Šuralt középen senki nem tudta feltartóztatni, a 26 éves csatár pedig megszerezte a vezetést.

A bekapott gól meghozta a csehek bátorságát, kapuja elé szegezték a vendégeket, a szünetig több veszélyes helyzetet alakítottak ki, a legnagyobbnál azonban Nita védte Šural próbálkozását, majd Konaté lövése, végül Lafata fejese alig kerülte el a kaput.

Lendületesebben, tudatosabban, jobban játszott ekkor a Sparta és úgy tűnt, Konatéval nem tudnak mit kezdeni a vendégek. Mindez a szünet után aztán teljesen megváltozott - amikor Bojan Golubovics a második félidő első perceiben ígéretes helyzetben az oldalhálót találta el, mindezt persze még senki sem gondolta. A második játékrészben azonban a csehek igazán komoly gólhelyzetet nem is tudtak kialakítani, míg a másik oldalon Stanciu egyre inkább bizonyította, jelenleg talán egyedüliként képviseli a Steauában azt a szintet, amit a csapattól elvárnak. A 23 éves középpályás előbb egy életerős lökettel kínálta meg David Biciket, majd a 75. percben egy saját maga által kiharcolt szabadrúgást csavart pazarul a kapuba 17 méterről.

A mérkőzés érdemi része ezzel gyakorlatilag véget is ért, a jövő szerdai visszavágót visszafogott játéka ellenére a Steaua várhatja favoritként az idegenben szerzett góljának köszönhetően.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: