2018-11-10 11:45:02• hírek • közlemény

Sportpályát avattak a 10-es számú Általános Iskolában

November 10-én, szombat délelőtt avatták fel a szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola hátsó udvarában az a modern, rekortán borítású multifunkcionális sportpályát, amelynek megépítésére a Magyar Lóránd által vezetett szülői bizottság pályázott és nyert 30,8 millió forintot, átszámítva megközelítőleg 100 ezer eurót, ami Magyarország Kormányának a támogatása.

Az ünnepi eseményen Gnándt Zoltán iskolaigazgató köszöntötte a résztvevőket, majd a szalagvágást követően hangzottak el a helyi előljárók és meghívottak köszöntői.
 

Kereskényi Gábor polgármester köszöntőjében elmondta: napjaink gyermekeinek virtuális térben töltött idejét csökkenteni kell, egy egészséges és erős fiatal generáció kialakításában pedig nagy szerepe van a testmozgásnak. A polgármesteri hivatal ezért is kezeli prioritásként sportolási lehetőségek létrehozását.



Szabó Tünde, a magyar kormány sportért felelős államtitkára a rendszeres testmozgás fontosságáról beszélt, hangsúlyozva: a most felavatott sportpálya egy jó minőségű, időtálló befektetés, ami az iskolába járó diákok több generációját kiszolgálja majd.
 

Seszták Miklós magyarországi kormánybiztos a városon észrevehető látványos változásokat emelte ki. Az emlékeiben élő szürke kisvárosból egy igazán színes, fejlődő település lett 2016 óta. A sportpálya kapcsán felhívta a diákok figyelmét: semmi sem lehetetlen, kitartással, szorgalommal akár olimpiai bajnok is lehet belőlük.



Magyar Lóránd parlamenti képviselő, aki a szülői bizottság elnökeként projektvezetőként működött közre a látványos megvalósításban, köszönetet mondott az iskola nevében a támogatásért. Hangsúlyozta: az új sportpálya az egész közösségé lesz. „Fontosnak tartom, hogy a gyerekek iskolaidőben és azon túl is megfelelő körülmények között mozogjanak. Jómagam is sportember vagyok, tapasztalatból tudom, hogy nagyon igaz a Mens sana in corpore sano, azaz Ép testben ép lélek latin bölcsesség - a szellemi fáradtságra gyógyszer az aktív pihenés” – mondta.
 

Az iskola diákjai stílszerűen sportbemutatókkal vették birtokba a salakos hátsó udvar helyén létrehozott modern létesítményt. Karate, fittness, vívás és versenytánc bemutatókat láthattunk, majd az iskola elsősei focival, a nemzetközi szinten is sikeres mazsorettcsoport tagjai rövid műsorral avatták fel a pályát.



A Rekortan márkanevű, helyszínen öntött, gumigranulátumból és poliuretánból készült sportpálya-burkolatot először a 1972-es müncheni olimpián használták – ebből készült az atlétikapálya. Azóta viszont számtalan esetben alkalmazzák, gyakran játszóterek vagy iskolai sportpályák borításaként. A 10-es számú Általános Iskola udvarán található új sportpálya kispályás labdarúgásra, teniszre, kézilabdára vagy kosárlabdára egyaránt alkalmas, de kitűnő helyszíne lehet szép időben tornaóráknak is.

 
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: