2009-05-09 15:32:06• hírek • Parajdi Andrea

Sportnap mindenkinek

Ismét együtt töltötte gyerek és felnőtt, diák és tanár a szombat délelőttöt az Ifjúsági Tábor székhelyén, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont által lassan már hagyományosan megszervezésre kerülő Sportnap keretében.

A Sportnapot 2006-ban szervezték meg először különálló eseményként, ugyanis a Hám János Iskolaközpont tanári kara úgy gondolta, szükség lenne egy olyan napra, amikor a diákok, tanárok és szülők közösen töltenek egy kis időt. Egy ilyen nap ugyanis kiváló közösségfejlesztő program, s lehetőséget teremt arra, hogy a diákok, szülők, tanárok új oldalukról ismerhessék meg egymást.

Ebben az évben május 9-én, szombat délelőtt szervezték meg a különböző sporteseményeket. Futó-, ugró-, dobóversenyeket tartottak, röplabdáztak, kosárlabdáztak, asztaliteniszeztek, láb-teniszeztek, és focibajnokságot tartottak, amelyen rendszerint nagyon sokan részt vesznek. A kisdiákok számára is különböző ügyességi feladatokkal készültek.

 

Hagyományosan a sporttevékenységek mellé közös szentmisét is beiktattak, valamint egy közös ebédet is tartottak, amelyet idén az V. osztály szülőközössége készített elő a szabadban.

Ahogyan emlegetni szokták a Sportnap, a test s lélek egészségének, és harmóniájának megteremtéséhez járul hozzá, ahol nem kell leckére gondolni, egyszerűen csak mindenki azt csinálja amihez leginkább kedve van. Szombat délelőtt mindezeket a napfényes időjárás is segítette.

Ismét együtt töltötte gyerek és felnőtt, diák és tanár a szombat délelőttöt az Ifjúsági Tábor székhelyén, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont sportnapján

A Sportnapot 2006-ban szervezték meg először különálló eseményként

Futó-, ugró-, dobóversenyeket tartottak, röplabdáztak, kosárlabdáztak, asztaliteniszeztek, láb-teniszeztek, és focibajnokságot tartottak,

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: