2009-09-16 15:07:22• hírek • Tóth Klarissz

Spirituális intelligencia

Az utóbbi években egyre többen botorkálnak az önismeret rögös útjára. Sokan beismerik, hogy mindennapi gondjainkkal csak abban az esetben tudnak megküzdeni, ha kellő önismerettel rendelkeznek.

A legtöbben kíváncsiak arra, hogy mekkora IQ-val rendelkeznek, ők azok, akik inkább logikusan gondolkodnak és problémáikat racionálisan próbálják megoldani. Megint mások érzelmi megoldásra törekednek, náluk az EQ, vagyis az érzelmi intelligencia dominál. Végül ott vannak azok is, akik a megoldásokat szellemi síkon, az SQ vagyis a szellemi, spirituális intelligencia szintjén találják meg.

Amerikai pszichológusok és kutatók felfedezték agyunknak azon részét, ami spontánul és ösztönszerűen rávezet bennünket a helyes cselekvésre, amit SQ-nak vagyis spirituális értelemnek neveztek el. Ez az agyterület (S-pont) a többitől teljesen elhatárolódva működik, tehát nincs rá hatással az ésszerűség és a logika. Szakértők véleménye szerint ezt az agyterületet fejleszteni is lehet. Danah Zohar amerikai filozófus- és fizikusnő valamint Ian Marshall, a „Spirituális Intelligencia" című könyv szerzői úgy vélik, hogy az elégedettségre és a boldogságra való képességünk a spirituális intelligenciával hozható összefüggésbe. Azok, akik tudatosan képesek megítélni, melyek azok a határok, amelyeket önmagukban feszegethetnek, sikeresek lesznek a munkában és boldogok a magánéletben. Ez egy olyan képzeletbeli magánterület, amit határ- és fejlődési zónának neveznek, vagyis ahol vágyainkat valósággá alakíthatjuk.

Az SQ mindenkiben ott lappang, csak egyénenként ki-ki másként kamatoztatja vagy éppen elnyomja, amennyiben nem hallgat a belső hangjára. Intuitív, leleményes, kreatív képességeinkben bízva jóval teljesebb életet élhetnénk. Vagyis az érzelmi intelligencia összetevői az intuitív- és kreatív képességek. Ezek segítségünkre lehetnek abban, hogy életünk nehézségeiből kiutat találjunk. A pszichológusok egyetértenek azzal, hogy azok a személyek, akik fejlettebb SQ-val rendelkeznek rugalmas gondolkodásúak, spontának, értékelik önmagukat és képességeiket, kellő önismerettel rendelkeznek, jól kezelik a lelki fájdalmat, átlátják életük összefüggéseit, megvetik a megszokást és intuitív beállítottságúak.

Azok, akik az SQ-szintjüket fejleszteni szeretnék, szánjanak több időt önmaguk alapos megismerésére, tárják fel erősségeiket, gyenge pontjaikat, tegyék fel maguknak a következő kérdéseket: mi az, ami boldoggá, elégedetté, szomorúvá, boldogtalanná teszi őket? Milyen álmaik vannak? Hogy viselkednek-, reagálnak bizonyos élethelyzetekben és miként oldják meg a felmerülő problémákat? Iktassák ki életükből az önsajnálatot és találják meg önmagukban azt a szilárd pontot, ami nem engedi, hogy az élet megpróbáltatásai között összeroppanjanak. Keressék meg életük értelémét, mivel célok nélkül nem lehet élni, keressék az új lehetőségeket. Végül mindezeknek tükrében döntsenek, hogy életüket melyik úton folytatják tovább.


Boldogságra és elégedettségre való képességünk a spirituális intelligenciával hozható összefüggésbe

Boldogságra és elégedettségre való képességünk a spirituális intelligenciával hozható összefüggésbe


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: